Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Egy rokkantnyugdíjas, aki 1955-ben született, vagyis idén éri el az öregségi nyugdíj korhatárát, korábban árvaellátásban és özvegyi nyugdíjban is részesült. Miután 2012-ben a rokkantsági kategória megszűnt, helyette pedig korhatár előtti ellátást kapnak az érintettek. Szemben az öregségi juttatással, emellett úgy vállalhatnak munkát a megváltozott a munkaképességűek, hogy azzal jogosultságot és szolgálati időt is kapnak a munkaviszonyuk után. Egyedül a keresetkorlátra kell figyelniük.

Ez pedig vonatkozik, a portált megkereső személyre is, aki a korhatár előtti ellátása mellett 2012 óta 4 órában dolgozik a mindenkori garantált bérminimum 4 órára eső munkabéréért, valamint kapott hozzátartozói ellátást - árvaellátást - illetve házastársa halála után özvegyi nyugdíjat is ideiglenesen. Mivel utóbbi haláleset 10 éven belül történt, az öregségi korhatár elérésekor kérvényezheti annak újbóli folyósítását.

Winkler Róbert nyugdíjszakértő szerint ha valakinek a megváltozott munkaképességet eredményező egészségi állapota legfeljebb 50 százalékos, akkor továbbra is jár számára az árvaellátás, ha öregségi nyugdíjas lesz. Valamint az özvegyi nyugdíj is ismét megilleti, de azt külön kérelmezni kell a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóságától.

Emellett azt javasolja a szakértő, hogy "az öregségi nyugdíj megállapítása iránti igénye előterjesztésekor jelezze, hogy a nyugdíj megállapítását kizárólag abban az esetben kéri, ha annak összege magasabb lesz, mint a jelenleg folyósított rokkantsági ellátása összege."

További részletek az Adózóna cikkében.