Bár a tavalyi év nem sikerült a legfényesebben a nyugdíjpénztárak számára, az idén már egyetlen negyedév is elég volt arra, hogy a veszteséget, vagy annak döntő részét ledolgozzák a kasszák. A jegybank honlapján elérhető portfólióadatok szerint ugyanis három hónap után minden nyugdíjalap pluszban áll, a legjobbak árfolyama 7-8 százalékot emelkedett.

Az utolsókból lettek az elsők

Az OTP Nyugdíjpénztár dinamikus portfóliója tavaly 6,92 százalékos mínuszban zárt, az idén azonban egyetlen negyedév alatt 8,6 százalékot emelkedett az árfolyama. Az alap a legkockázatosabbak egyike, amelyben a részvények aránya 90 százalék körül van. Az Aegon klímaváltozás alpaj 2018-at minimális mínusszal fejezte be, jelenleg azonban több min 7 százalékos pluszban áll, az Allianz kockázatvállaló portfóliója is esett tavaly 0,66 százalékot, most viszont 7,6 százalék fölött jár már.

 

Önkéntes nyugdíjpénztárak első negyedéves hozama
PénztárPortfólióHozam
OTPDinamikus8,60%
AllianzKockázatvállaló7,67%
AegonKlímaváltozás7,43%
BudapestAktív5,95%
AranykorLendület5,93%
OTPNövekedési5,86%
ErsteLendület5,82%
PannóniaNövekedési5,70%
AllianzNövekedési5,42%
MKBNövekedési5,38%
AegonNövekedési5,22%
HonvédNövekedési4,50%
OTPKiegyensúlyozott4,37%
AranykorEgyensúly4,16%
MKBKiegyensúlyozott3,83%
AegonKiegyensúlyozott3,61%
ErsteBázis3,50%
HonvédKiegyensúlyozott3,31%
AranykorHarmónia3,10%
PannóniaKiegyensúlyozott3,01%
AllianzKiegyensúlyozott2,99%
OTPÓvatos2,65%
HonvédKlasszikus2,29%
ErsteKiszámítható1,68%
AegonSzakértői abszolút hozam1,63%
AranykorCsendélet1,51%
AegonKlasszikus1,50%
OTPKlasszikus1,18%
ErsteSzolgáltatási1,13%
MKBKlasszikus0,87%
BudapestBebiztosító0,83%
PannóniaKlasszikus0,72%
PannóniaSzolgáltatási0,67%
AllianzSzolgáltatási0,50%
AllianzKlasszikus0,49%
OTPKockázatkerülő0,30%
MKBKiszámítható0,22%
HonvédPénzpiaci0,01%
Forrás: MNB, Napi.hu-számítás

Ismét kockáztatni kellett

A magas részvényhányad nem csak az OTP-s dinamikus alapján hozott eredményt, de a többi pénztárnál is. A növekedési portfóliók, amelyek jellemzően 40 százalék fölött tartanak ezekből az eszközökből, legalább 4,5 százalékos hozamot értek el az első negyedévben, évesítve ez is csaknem 20 százalékos teljesítménynek számít.

A legnagyobb önkéntes nyugdíjpénztári alapok azonban nem ezek, hanem a kiegyensúlyozott portfóliók, amelyek 25-40 százalék közötti részvényt tartanak. Ebben a kategóriában is az OTP nyert 4,37 százalékos árfolyam-emelkedéssel, ami főleg azért jó hír, mert a hírnek sokan örülhetnek. Az övék ugyanis a legnagyobb pénztár, és az ország legnagyobb nyugdíjalapja. A kiegyensúlyozott alapok negyedéves hozama legkevesebb 3 százalék körül volt, ami éves szinten 12,5 százalék körüli teljesítményt jelent.

Kötvényből is lehet hozamot csinálni

A klasszikus alapok jellemzően 25 százalék alatt tartanak kockázatos eszközöket, sőt a többségük szinte kizárólag állampapírokat tart. Ezek hozama gyengébb lett, volt olyan portfólió, amelyiké a fél százalékot sem érte el az első három idei hónapban. A klasszikus alapok tavaly viszonylag jól teljesítettek, ami azt jelenti, hogy ezek árfolyama esett a legkisebb mértékben. Több év távlatában viszont a magas kockázatot vállaló portfóliók a nyerők.

Azoknak a pénztártagoknak, akiknek kevés idejük van már csak a nyugdíjig, vagy nyugdíjasok és életjáradékot kapnak, a pénztárak ezeket az alacsonyabb kockázatú alapokat ajánlják, ezekben ugyanis megőrzi az értékét a pénz. Sok pénztárnál a járadékokat külön, extrém alacsony kockázatot vállaló alapokból fizetik ki, ezek a portfóliók 0,5-1,13 százalékot emelkedtek az év eleje óta.

A magánkasszák is javítottak

A magánnyugdíjpénztárak portfólióira is igaz volt, hogy a magas részvényhányadot tartó növekedési alapok érték el a legmagasabb hozamot. Ezek árfolyama az első negyedévben 5-6 százalék között emelkedett, a legnagyobb mértékben, 5,74 százalékkal az MKB-é. A magánnyugdíjpénztáraknál a növekedési alapok a legnagyobbak, a fiatalon belépett tagokat ugyanis életkoruk alapján a legtöbb esetben ezekbe sorolták be.

A kiegyensúlyozott alapok hozama 3,6-3,78 százalék között volt, ebben a kategóriában a Horizont vitte el a pálmát. A klasszikus alapok 0,13- 1,56 százalék között szedtek magukra, az alacsony kockázatú konstrukciók közül is a Horizonté érte el a legjobb eredményt.