A szövetség és a tagozat elnöke Orbán Viktornak, Kásler Miklósnak és Varga Mihálynak írt közös levélben a nyugdíjasok helyzetének radikális megváltoztatást követeli 6 pontban.

Nem lehet tovább konzerválni azt a végtelenül igazságtalan és felháborító nyugdíjrendszert, amelyben csaknem 1 millió idős ember nyomorog, mert százezer forintnál kevesebb jövedelemből kell megélnie - áll a Magyar Szakszervezeti Szövetség közleményében.

A MASZSZ-nál megelégelték az idős embereket sújtó áldatlan állapotokat, s a szervezet a szövetségi tanácsa jóváhagyásával támogatja, sőt erősíti nyugdíjas tagozatának a követelését: sürgősen változtasson a kormány a nyugdíjrendszeren.

Ennek érdekében párbeszédet szorgalmaznak, mivel a kormány egyáltalán nem fordít kellő figyelmet éppen a legelesettebb, a segítségre leginkább rászoruló generációra - érvel Kordás.

A követeléscsomagban a szervezet egyebek között leszögezi: a kormánynak be kell vezetnie az alapnyugdíjat, a gazdasági növekedéshez, valamint a béremeléshez kell igazítania az éves nyugdíjemelést, s a nyugdíjak összegének öt éven belül el kell érnie a mindenkori átlagbér 70 százalékát.

A 6 pont egyikeként a szövetség azt írta: elvárja, hogy a kormány mielőbb mérje fel tényszerűen a nyugdíjasok helyzetét, hogy a valós állapothoz lehessen igazítani a megoldást is.