Míg korábban évről évre emelkedett ennek a tipikusan idősek sérelmére elkövetett úgynevezett unokázós csalások száma, tavaly - a rendőrség koncentrált fellépésének és az ismeretterjesztésnek köszönhetően - csökkent a számuk. A bűnözők azonban újabb és újabb trükköket találnak ki, így a bűnmegelőzéssel foglalkozó szakemberek továbbra is fontosnak tartják, hogy az idősekre fokozottan figyeljen a környezetük - számolt be a lap.

A bűnözők továbbléptek és újabb "legendákat" gyártanak az idősek megkárosításához. Például azzal csengetnek be az idős emberhez, hogy ajándékcsomagot hoztak egy multicégtől, aminek a szállítási díja 10-20 ezer forint. Kifigyelik, honnan veszi elő a pénzt az áldozatuk, majd vizet kérnek és közben ellopják a többi pénzt. Ugyanilyen trükk, hogy gyógypaplanokkal házalva kopogtatnak be, majd a fenti módszerrel meglopják áldozatukat.

Az is új módszer, hogy az utcán megállnak gépkocsival az idős ember mellett, és a kórházat keresve kérik rá, üljön be a járműbe és mutassa meg, hol van az egészségügyi intézmény. Menet közben megemlítik, hogy hozzátartozójuk fekszik a kórházban, akinek le kell vágni a lábát, amit megmenthetnének, ha nagyobb összeget fizetnének érte. Ám nekik csak eurójuk vagy dollárjuk van, amit meg is mutatnak az idős embernek. Sőt, amikor a kért összeget - százezer-másfél millió forintot - az idős ember kiveszi a bankból, a devizát egy táskában, lelakatolva át is adják a gyanútlan áldozatnak azzal, hogy még aznap visszafizetik a forintot, és akkor majd visszaadja a táskát. Amiben ekkor már csak újságpapír van - írta a Magyar Idők.