Nyugdíjba készül? Erre figyeljen!

A nyugdíjba vonulás időpontjának megválasztása a nyugdíjkorhatár betöltésétől, mint legkorábbi lehetőségtől kezdve több dologtól is függhet. Ezek között egy szempont lehet a nyugdíj összegének nagyságrendje, amely eltérést mutathat abból a szempontból, hogy melyik évben történik a nyugdíjba vonulás.
Napi.hu, 2015. november 16. hétfő, 10:16
Fotó: Napi.hu

Közeledve 2015-2016 fordulójához, ismét sokakat foglalkoztat a nyugdíjba vonulása kérdése. Már csak ezért is, mert a nyugdíjmegállapítás egyik előfeltétele a biztosítási jogviszony (például munkaviszony) megszüntetése, amely iránt időben kell intézkedni.

Tekintsük át, ki van "döntési helyzetben" ki éri el még 2015-ben a nyugdíjjogosultságot, azaz választhat a között, hogy még ez évben, vagy majd csak később vegye igénybe a nyugdíját - olvasható az ado.hu-n.

A különbség az időpontok között: ha 2015-ben vonulunk nyugdíjba, a nyugellátás összege a 2015-ös szabályok szerint kerül kiszámításra, és már részesülünk a 2016-os nyugdíjemelésben. Ha 2016-tól történik a nyugdíjba vonulás, a 2016-os kiszámítási szabályok szerint történik a nyugdíjszámítás, és az évi rendszeres nyugdíjemelés először 2017-ben következik be.

A 2016-os nyugdíjszámítási szabályokban új lesz az ún. valorizációs szorzószámok meghatározása, amely a nyugdíj megállapítást megelőző év kereseti szintjéhez emeli a korábbi évek kereseti adatait. A szintreigazítás az országos nettó átlagkereset egyes években történő növekedésének alapul vételével történik, és az évente meghatározott szorzók jelentős mértékben hatnak a nyugdíj összegére.

A valorizációs szorzószámok közzététele március hónapban történik, így arra válaszolni, hogy mennyi lesz a 2016-ban megállapított nyugdíj összege, korábban sajnos nem lehet. Ha 2016-ban mégis a korábbi év, 2015-ben történő nyugdíjmegállapítás mellett döntünk, a 2016-ban benyújtott kérelem megfelelő határidőben történő visszavonása mellett  lehetőség van hat hónapra visszamenőleg a nyugellátás igénybevételére, ha a jogosultsági feltételek (köztük a biztosítási jogviszony hiánya is) már ebben a korábbi időpontban fennálltak.

Ugyancsak befolyásolja a nyugdíj összegét az úgynevezett degressziós sávhatár, azaz az az összeghatár, amely feletti jövedelem csak részben vehető figyelembe az ellátásnál (2015-ben megállapított nyugdíjak esetén 372.000 Ft feletti, az öregségi nyugdíj alapját képező havi átlagkereseteket érinti a degresszió) - derül ki az írásból.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

antisoros, 2015.11.16 12:12

...25-65 év között a fizu 10 %-át le kell tenni ....,rengeteg pénz lesz a nyugdíj mellett !!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html