Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A már csaknem öt éve elérhető termékkör egyik fontos vonzereje a tárgyévi befizetések után járó 20 százalékos, akár 130 ezer forintot is elérő adójóváírás. Az Union nyugdíjbiztosítási szerződéseinek átlagdíja a két évvel ezelőtti 200 ezer forinthoz képest idén mintegy 220 ezer forintra nőtt, ez az összeg átlagosan 44 ezer forintos adójóváírásra jogosít.

A maximális mértékű, 130 ezer forintos adókedvezmény igénybevételéhez éves szinten 650 ezer, azaz havonta átlagosan 54 ezer forintot kellene befizetni az ügyfélnek, ekkora összegre azonban csak a szerződést kötők néhány százaléka hajlandó. Lehetőség van ugyanakkor arra, és ezzel sokan élnek is az év vége felé, hogy az ügyfelek eseti befizetésekkel túllépjék a nyugdíjbiztosításban vállalt folyamatos díjat - mondta Almássy Gabriella, az Union igazgatósági tagja.

Az adójóváírás megszerzéséhez nem elegendő megkötni a szerződést, az idei évre vállalt díjnak az év végéig meg is kell érkeznie a biztosítóhoz. Emellett már a jövő évi szja-bevallásban külön be is kell jelölni a 2018-as befizetés utáni adójóváírásra vonatkozó igényt. Ezt a lépést az ügyfeleknek közel negyede még mindig kihagyja, ennek hiányában azonban nem vehetik igénybe a kedvezményt.

Az adókedvezményes nyugdíjbiztosítás a biztosítási piac egyik húzóterméke, az életbiztosítási ág bővülésének kétharmada e termékkörnek köszönhető. Jelenleg 14 biztosító kínál több mint félszáz különböző nyugdíj-biztosítási konstrukciót a piacon. (Mekkora nyugdíjemelés jöhet?)

Az Union Biztosító a bécsi székhelyű, tőzsdén jegyzett Vienna Insurance Group (VIG) cégcsoport tagja. Idén április 1-jével Union Biztosító néven egyesült a VIG három biztosítótársasága, az Union Biztosító, az Erste Biztosító és a Vienna Life Biztosító. A három cég összesített díjbevétele 2017-ben elérte a 76,4 milliárd forintot, adózott eredményük 1,64 milliárd forintot tett ki.