Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A 2021. január 1. és december 31. közötti megállapítási kezdőnappal nyugdíjat igénylő személyeknek - a durvuló koronavírus-járvány okozta gazdasági nehézségek ellenére - egyre kevésbé kell tartaniuk attól, hogy jövőre az ideihez képest kedvezőtlenebb valorizációs szorzókkal állapítanák meg a nyugdíjuk alapját képező nettó számított havi életpálya átlagkeresetük összegét - írja a Nyugdíjguru.

Az idén is nőttek a bérek

A valorizáció lényege, hogy az életpálya során a korábbi években szerzett, nettósított éves kereseteket az adott évre vonatkozó valorizációs szorzóval meg kell szorozni, így kell azokat a nyugdíjba vonulás évét megelőző év nettó átlagkereseti szintjéhez igazítani. 2020. évi nyugdíjigénylés esetén a 2018-as és korábbi évek nettósított éves kereseteit kell a 2019. év (minden eddiginél magasabb) kereseti szintjéhez igazítani a 2020. márciusában kiadott kormányrendeletben megjelent, minden eddiginél kedvezőbb valorizációs szorzók révén.

2021-es nyugdíjigénylés esetén viszont a 2019-es és korábbi évek nettósított éves kereseteit kell majd a 2020. év (éves szinten még nyilván nem ismert) kereseti szintjéhez igazítani a 2021. márciusában kiadandó valorizációs szorzók révén. A KSH legfrissebb (2020. október 30-án közzétett) gyorstájékoztatója tükrében azonban a 2020. január - augusztus hónapokban mért átlagkeresetek nem csökkentek, hanem jelentős mértékben (9,9 százalékkal) nőttek az előző év azonos időszakához képest.

Tovább nőhet a valorizációs szorzó

Ennek tükrében még nagyobb esély van arra, hogy a tendencia - a koronavírus járvány durva második hulláma dacára - egész évben fennmaradhat, vagyis 2021-ben akár 10 százalék körüli mértékben tovább javulhatnak a valorizációs szorzók. Így jövőre is folytatódhat az a trend - miután a nyugdíjba vonulás évét megelőző év kereseti szintjéhez kell igazítani a korábbi évek kereseteit -, hogy a nyugdíjba vonulás évének meghatározó jelentősége van a nyugdíj összegének alakításában: minél későbbi évben igényli a nyugdíját a jogosult, annál jobban járhat, még nagyon hasonló életpályák esetén is.

Ez nemcsak a korbetöltött öregségi nyugdíjra, hanem a nők kedvezményes nyugdíjára is érvényes összefüggés.