A kormánypárt sajtóirodája Korózs lajos MSZP-s országgyűlési képviselői szombati sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagálva az MTI-vel azt közölte, hogy a szocialisták kormányzásuk idején "csökkentették a nyugdíjakat, az összeomlás szélére sodorták a nyugdíjrendszert, megszorításaiktól nem kímélték a nyugdíjasokat sem és meg akarták adóztatni őket".

A kormánypárt ugyanakkor közleményében hangsúlyozta: a Fidesz, ahogy 2010-ben, úgy most is vállalja, hogy megvédi a nyugdíjakat.  "Az elmúlt négy évben 4 százalékkal nőtt a nyugdíjak vásárlóértéke. A nyugdíjasok megélhetését ma rezsicsökkentés, szociális üdültetés és étkeztetés, valamint a korábbinál szélesebb körű házi segítségnyújtás segíti. A nők 40 év munka után nyugdíjba mehetnek és a nyugdíj előtt álló nők foglalkoztatását jelentős adókedvezménnyel segítjük" - írták közleményükben.

MSZP: ésszerű rendszer kellene

Az MSZP egy ésszerű, a korai nyugdíjba vonulásra nem ösztönző, de 40 év munkaviszony után igényelhető korengedményes nyugdíj bevezetését javasolja. Erről Korózs Lajos, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője beszélt szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatón. Hangsúlyozta, Magyarországnak el kell érnie, hogy minél kevesebb fiatal hagyja el az országot, mert ez , a 600 ezer külföldi munkavállaló a szétszakadó családok mellett a nyugdíjrendszert is nehéz feladat elé állítja. Az MSZP elnökségi tagja szerint a magyar "gazdasági menekültek" hiányzó adóforintjai miatt 2-3 év múlva 100 milliárd forintos hiánya lehet a nyugdíjkasszának. Korózs Lajos szerint ebben a helyzetben minden korábbinál nagyobb szükség van a generációk közötti együttműködésre. A szocialista politikus a korengedményes nyugdíj visszaállítása mellett javaslatot tett a nem rehabilitálható munkavállalók rokkantsági- és baleseti nyugdíjának visszaállítására, valamint hangsúlyozta az öngondoskodás fontosságát, ami szerinte szemben áll a "magánnyugdíj-rendszer szétverésével".