Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A megnövekedett forgalom sok kellemetlenséget okoz a helyi lakosságnak, és számos veszélyt is rejt, hiszen a terület nincs felkészítve az ilyen mértékű forgalomra, sok helyen például nincsenek önálló járdák sem. A kerületii önkormányzat szerint a lakó-pihenő övezetté nyilvánítás megoldást jelent erre, valamint számtalan előnnyel jár az ott élők számára. A kihelyezett táblák között ugyanis

  • a járművek kizárólag 20 km/órás sebességgel közlekedhetnek,
  • várakozniuk pedig csak az erre kijelölt területeken szabad.
  • Az ott lakók vagy az oda látogatók személygépkocsiján kívül csak áruszállítást, építőanyag szállítást, vagy költöztetést végző jármű hajthat be (a mentő, a rendőr, vagy a köztisztasági jármű természetesen behajthat).
  • Járda hiányában a gyalogosok az utat teljes szélességében használhatják, a járművek forgalmát azonban szükségtelenül nem akadályozhatják.

A változás miatt Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyelete szórólapozik és plakátokat helyez ki.

A szabályok betartatására demonstratív ellenőrzéseket is tartanak majd a ki-és bevezető útszakaszokon. Az önkormányzat megteszi a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy a navigációs szoftverek a jövőben ne ajánlják fel kerülőútként a kaszásdűlői lakóövezeten történő áthajtást.

- írják az önkormányzati honlapon.

Szakértők szerint a program eredményeként a Kaszásdűlő lakótelep átmenő forgalma jelentősen csökkenni fog. Amennyiben a kívánt hatás mégis elmaradna, az önkormányzat további forgalomtechnikai fejlesztések bevezetésének lehetőségét is megvizsgálja.

A téma már felmerült a kampányban is.