Koronavírus: hamarosan indulhat a magyar vakcinaprogram

Soha nem volt ekkora terhelésnek kitéve a hatóság, mint most, a koronavírus-járvány idején. Megfeszített munkával dolgoznak, hogy minél hamarabb oltóanyag juthasson a lakosságnak, de a gyártókon múlik, mikor ér ide a vakcina - derült ki Szentiványi Mátyás, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) főigazgatójának a Világgazdaságnak adott interjújából.
Szabó Dániel, 2020. december 15. kedd, 10:49
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

A koronavírus-járvány miatt számos többletfeladat hárult az OGYÉI-re, alkalmazkodnunk kellett a rendkívüli helyzethez. Egyszerre kellett javaslatot tennünk a jogalkotónak és alkalmaznunk az új jogszabályokat is, illetve egyszerre kellett meghallgatni az ipari szereplők kéréseit és ismertetni a lakossággal a helyzet adta teendőket - mondta el Szentiványi a lapnak, aki szerint a feszített tempó ellenére sem engedett a hatóság a biztonsági előírásokból. A járvány miatti feladatok mellett a gyógyszerhiányok kezelését is kezelniük kellett.

November 30-ig 272 új törzskönyvi engedélyt adtunk ki, 10 százalékkal kevesebbet, mint 2019-ben. Az igazgatásszolgáltatási díjakból származó bevételeink az idén némileg nőttek, főleg annak következtében, hogy a többi feladattípus majdnem mindegyike is nőtt. Az eddigi bevételünk 2,8 milliárd forint - ismertette a helyzetet, idén egyelőre sokkal több új készítmény miatt nem kellett eljárást indítani.

Nem foglalkozunk az orosz vagy a kínai vakcina törzskönyvezésével. Ez centrális hatáskör, az Európai Gyógyszerügynökség, az EMA feladata. Az OGYÉI szerepe itt egy adott oltóanyag ideiglenes hozzáférhetővé tétele és az ehhez szükséges értékelés

- közölte a vakcinák kapcsán a főigazgató, aki hozzátette, hogy "Magyarországon csak olyan vakcina kerülhet az emberekhez, amely megfelel ennek a három elvárásnak."

Azt is elmondta Szentiványi Mátyás, hogy a vakcinák EMA általi engedélyezése után az oltások hazai forgalmazásához már az OGYÉI engedélyére is szükség van. A folyamatra azért van szükség, hogy minél többféle vakcina álljon a hazai lakosság rendelkezésére, s ha bármi probléma jelentkezik bármelyikkel, az ne lehessen a gátja a lakosság beoltásának. Az viszont, hogy mikor érhet el a lakossághoz a készítmények egy része már "csak a gyártó kapacitásán múlik".

Az is hozzátette, úgy véli, hogy nagyon hamar itt lesznek a vakcinák. "Biztatok mindenkit, hogy amint teheti, oltassa be magát, mert 60-70 százalékos átoltottság szükséges a vírussal szemben védelmet nyújtó nyájimmunitás kialakulásához" - mondta el álláspontját Szentiványi.

Arról is beszélt, hogy jelenleg egyébként egyetlen Covid-ellenes gyógyszer van törzskönyvezve Magyarországon és Európában is: ez a remdesivir, amelyet középsúlyos és súlyos betegek kezelésére használnak. Klinikai vizsgálat itthon a koronavírussal kapcsolatban 8 indult el. A vizsgálatok legtöbbje antivirális szerekre vonatkozik, de van olyan is, amelyik például a BCG-oltottság hatását nézi. A vizsgálatok legtöbbje még tart, az eredményeik legkorábban jövőre várhatók.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

I.N.R.I., 2020.12.16 08:15

@Jozsi3333: Te is kereszténygyűlölő vagy.
Farizeus.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Jozsi3333, 2020.12.16 00:00

Éppen a cím alapján vár információk hiányoznak.
Ezek szerint ők se tudják, mikortól és melyekkel.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Jozsi3333, 2020.12.15 23:53

@I.N.R.I.: 21 49

A Jézus iránt elvárt keresztényi tiszteletet kereszténygyűlöletnek nevezni pofátlanság.
Ok nélkül valakit hungarofóbnak nevezni még nagyobb pofátlanság.
Vagy csak hülyeség?
Ezt csak te tudhatod.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

I.N.R.I., 2020.12.15 21:49

@dakujeme: Te nyíltan kereszténygyűlölő vagy.
Mellette büszke hungarofób.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

dakujeme, 2020.12.15 20:20

@I.N.R.I.:
Megint megkérlek, ez amit művelsz vallásgyalázás. Jézus feje feletti felirat nem játékszer. Ha pogány vagy muszlim vagy akkor sem helyes. Vannak közöttük is jó érzésűek, mint ahogy az egyik lator is az volt. te a rossz lator vagy!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html