Ők fenyegetik most Magyarország gabonatermését

Félmillió tonna terméskiesést okozhatnak a mezei pockok, méreggel védekeznek ellenük.
MTI, Napi.hu, 2014. június 8. vasárnap, 09:28
Fotó: Napi.hu

Jelentősen túlszaporodott az idén a mezei pocok, elsősorban az ország déli és középső részein; a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ) első becslése szerint az őszi kalászosoknál 500 ezer tonna terméskiesést okozhat a rágcsáló. Vancsura József, a GOSZ elnöke szerint a gazdák jelentős bevételkiesést szenvedhetnek el, ilyen típusú kárra ráadásul nincs biztosítás. Megjegyezte: a GOSZ már korábban jelezte, hogy az enyhe tél után esetleg pocokinvázióra is lehet számítani, és szorgalmazta, hogy a gazdák időben kezdjék meg a védekezést.

Magyarországon három, mezei pocok elleni rágcsálóirtó készítménynek van állandó engedélye, az Arvalin LR-nek, a Polytanolnak és a Delunak. A Redentin 75 RB-t csak szükséghelyzeti engedély birtokában lehet használni.

A Nemzeti Élelmiszerbiztonsági Hatóság (Nébih) az ország déli megyéiben és középső területein május 30.- július 31. között engedélyezte a szer használatát a kalászosok és a repce védelmére, és jelezte: ha a rágcsáló tovább szaporodik a lucernásokban, akkor az engedélyt módosítják. A Redentin 75 RB használatához termelői regisztráció szükséges a megyei kormányhivatalok növény- és talajvédelmi igazgatóságain.

Jordán László, a Nébih elnökhelyettese jelezte: most először adták ki az engedélyt a méreg kiszórására légi úton. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a szer veszélyt jelenthet például a vadnyulakra, ezért a védekezés e formáját választó gazdáknak gondoskodniuk kell a vadak elriasztásáról.

A mezei pockok természetes ellenségei: róka, borz, vadmacska, hermelin, menyét, ölyvek, baglyok, görény .

A mezei pocok nagyon falánk mezőgazdasági kártevő. Mindenféle növényi anyagot megeszik: magok, füvek, gyökerek, levelek, gyümölcsök, bogyók, makk és dió is szerepelnek az étlapján. Szinte minden szántóföldi növényben kárt tesz, a kalászosoktól kezdve a lucernán és a kukoricán át a répáig és a burgonyáig.

A mezei pocok nagyon szapora állat egy évben akár 10-szer is ellik. Kora tavasszal, márciusban-áprilisban elkezd szaporodni. A nőstények 21 napig vemhesek, egyszerre 5-10 kölykük van. Az újszülöttek 1-3 g súllyal jönnek a világra, csupaszok és vakok. Öt napos korukra már egész testüket finom szőr borítja és 7 naposan a szemük is kinyílik. 18-20 napos korukig szopnak, ekkor a nőstény elválasztja őket. Mivel ellés után azonnal újra párzanak, ekkor már kell a hely a következő nemzedéknek. A mezei pocok nagyon korán, 2 hetes korban válik ivaréretté. Élettartama 0,5-2 év. (Forrás: Wikipedia)


Tolna megyében eddig 500 hektáron kértek engedélyt a termelők a mezei pockok irtására. Gabi Géza, a megyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi igazgatóságának igazgatóhelyettese elmondta: leginkább a Sárközben, Decsen, Őcsényben és Bátán jelent problémát az állat túlszaporodása. Az érintett területeken száz négyzetméterenként 15-20 lakott járatot észleltek, itt becslések szerint 25-60 százalékos terméskiesés várható.

Az irtáshoz szükséges készítményt a termelőnek kell megvennie, az engedélyezett mennyiség hektáronként 20-40 kilogramm. A legmagasabb engedélyezett dózis használata esetén az irtás egy hektáron mintegy 16 ezer forintba kerül.

Tolnában elegendő Redentin 75 RB áll rendelkezésre, az eddig jelzett 500 hektáron 16 tonnát használnak fel - mondta az igazgatóhelyettes. A szert kizárólag növényvédelmi szakmérnök felügyeletével lehet használni.

Katasztrofálisnak nevezte Baranya mintegy 3-5 ezer hektárnyi területén a mezei pockok által okozott pusztítást a megyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi igazgatója, aki nem emlékszik arra, hogy a rágcsáló ekkora kárt okozott volna 35 éves pályafutása alatt. Kurucz Sándor elmondta: 100 négyzetméterenként két lakott járat esetén már ajánlott a védekezés, de Bóly, Kislippó, Beremend térségében nem ritka a 35-40 lakott járat sem, így nem csoda, hogy ott egyes helyeken úgy néz ki a termés, mintha már arattak volna.

Kitért arra, hogy a mezei pocok ebben a térségben amúgy is jól érzi magát, folyamatosan védekezni kell ellene, ám ez az idén kevés volt a szaporulat megállításához. Hozzátette, hogy az elmúlt napokban már 3500 hektár vegyszeres kezelésére adtak be engedélykérelmet.

Békés megyében a kártevők 50-70 hektáros egybefüggő területeket taroltak le - tájékoztatta az MTI-t a megyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi igazgatója. Fári Zoltán elmondta: a védekezésre engedélyezett 100 tonna Redentin 75 RB két nap alatt elfogyott, ezért újabb kétszáz tonnára adtak be engedélykérelmet.

Hódi László, a Csongrád Megyei Kormányhivatal Növény-és Talajvédelmi Igazgatóságának igazgatója elmondta: a megyében sok a rágcsáló a Békéssel közös határszakaszon, valamint a Maros völgyében, míg a Duna-Tisza közi homokos talajú területeken jobb a helyzet. Az erősen fertőzött gócokban jelentős a kár, egyes területeken a teljes termés odaveszett - tette hozzá.

Jász-Nagykun-Szolnok megye minden térségében sok a pocok, de tarrágás egyelőre csak kisebb táblarészeken figyelhető meg - mondta Holló László, a megyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi igazgatóságának vezetője, hozzátéve: növényvédelmi beavatkozás nélkül néhány nap alatt nagyságrendekkel nőhet a veszteség.

Az igazgató információi szerint a megyében legutóbb az 1960-as évek derekán szaporodott el ilyen mértékben a kártevő.

Bács-Kiskunban a pockok jobbára a megye nyugati, Duna-menti részén, illetve a déli területeken szaporodtak el, a megyei kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságához eddig mindössze három termelői megkeresés érkezett - mondta Mandula Róbert, az igazgatóság helyettes vezetője.

Zalában a tömeges előfordulás ellenére sem okozott jelentős gazdasági károkat a pocok, mert a szükséges védekezést az érzékeny és erősen fertőzött területeken elvégezték - közölte a Zala Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága.

Szabó Gábor osztályvezető elmondta: az igazgatóság tavaly októbertől idén márciusig 522 hektáron járult hozzá a védekezéshez a megyében.

Vas, Somogy, Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyében nincs jele pocokinváziónak, és egyelőre Fejér megyében sem volt szükség különleges intézkedésekre.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

bdomak, 2014.06.09 17:32

A pocok elleni védekezést még a kora tavaszi időszakban el kellett volna végezni. A túlszaporodott pocok állomány ellen a lábon álló gabonában, repcében nem lehet védekezni hiába ad a HÉBIH engedélyt a Redentin 75 RB légi használatára. A tavaszi időszakban környezetvédelmi okok miatt korlátozták a felhasználást, olyan előírások voltak érvényben, amit egy gazdálkodó nem tud teljesíteni. Most itt a baj és még a légi kijuttatást is engedélyezik, ez a kiszórás majd okoz környezeti kárt, nemcsak a vadnyúl pusztul, de hanem a vadmadarak is, de az lehet hogy az őzek sem ússzák meg.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Zodiakus, 2014.06.09 10:29

Ha sok a gabona drágul a kenyér,mert sokat kell tárolni,ha kevés akkor meg azért.Most a pockok miatt drágul majd.Mint fogyasztónak mindegy ...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Abbe, 2014.06.09 06:48

@rotaryfun: "Akkor ez mostantól ötre emelkedett :)"

Ha a kisgazdák tevékenységét, élükön a rózsadombi földművessel túlélte a magyar mezőgazdaság, akkor pár darab pocok már nem számít:)))
Láthatod, hogy a sátánfajzatnak is csak a pocok liberális voltával van baja:)))
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Csonkamagyarorszag, 2014.06.09 00:46

@rotaryfun: Az ilyen mashol is megvan. Banni kell tudni vele.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rotaryfun, 2014.06.08 23:03

Eddig úgy tudtam hogy csupán négy ellensége van a magyar mezőgazdaságnak. ( tavasz, nyár ősz,tél) Akkor ez mostantól ötre emelkedett :)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html