Hamarosan kiderül, hogy ki Magyarország leggazdagabb embere, mivel csütörtökön megjelenik a Napi.hu kiadásában, sorrendben immár tizenhatodik alkalommal A 100 leggazdagabb című kiadvány. Emlékeztetőül: a rangsort 2011-2016 között Csányi Sándor, az OTP Bank Nyrt. első embere vezette. Tavaly második helyen tavaly Bige László, a Nitrogénművek Zrt. tulajdonosa, míg a harmadikon Demján Sándor állt. Ízelítőnek annyit elárulunk, hogy 2017-ben a dobogón változott a helyzet - a pontos összegeket, a részletes listát két nap múlva, április 27-én, a kiadvány boltokba kerülésének napján közöljük.

Most, a megjelenés előtt néhány órával még csak tippelni lehet a helyezésekre. Megőrzi-e első helyét Csányi Sándor? Csökkent-e a vagyona Gattyán Györgynek? A brexit után mennyit ér a Wizz Air-vezérigazgató Váradi József vagyona? Melyik startup cég tulajdonosa tudta beverekedni magát a leggazdagabbak közé? Mennyit fizethettek a Sziget fesztivál tulajdonosainak az amerikai befektetők?

Annyit is előrebocsátunk a 2017-ös felmérés eredményeiből, hogy a magyarországi 100-as elitklubba szóló "belépőjegy" minimális mértéke idén tovább nőtt és már 7,5 milliárd forintra emelkedett - ez 700 millió forinttal haladja meg a múlt évit, illetve másfélmilliárddal magasabb a 2015-ösnél. A 100 leggazdagabbnak két női szereplője is van - Zwack Izabella és Berkes Mihályné személyében.

Április 27-től kapható

A 100 leggazdagabb 2017 című kiadvány április 27-től kapható a nagyobb újságárusoknál, a Libri üzleteiben, valamint a Bookline-on.

A kiadványt itt is megrendelheti.

Bőven lekörözték az inflációt

A Napi.hu - immár hagyományosan tavasszal megjelenő - magyarországi listáján szereplők összvagyona idén - látványos ugrás nyomán - már megközelítette a 3380 milliárd forintot - ez csaknem hatszázmilliárddal haladja meg az egy évvel korábbit (a múlt évi 180 milliárdos emelkedés után). Ez azt jelenti, hogy a 21,4 százalékos gyarapodás megint csak jócskán felülmúlta a 2016 egészében a KSH által mért 0,4 százalékos fogyasztói árindexet, azaz reálértéken csaknem huszonegy százalékkal nőtt a magyar nábobok vagyona.

Napi.hu

Mindehhez érdemes hozzátenni azt is, hogy az első, 2002-ben megjelent, A 100 leggazdagabb rangsorában szereplők összvagyona akkori áron csupán 632 milliárd forint volt. Ez az elmúlt 15 év alatt több mint az ötszörösére emelkedett - miközben ezen időszakban a fogyasztó árak összesen alig 82 százalékkal nőttek.

Idén - a megszokott módon - azt is számba vettük, hogy ekkora összvagyon többféle összehasonlításban mire elég, mivel mérhető össze - az eredmény pedig látványos lett.

Új tagok kerültek az elitklubban

Az idei listán közepesen sok, szám szerint hét új szereplő jelent meg. Egyre többen zárkóznak fel a százas élmezőny közelébe. Idén is igen részletes regionális listákkal szolgálunk, amelyekre most 154 név került fel. Célunk, hogy tágítsuk a horizontot, betekintést engedjünk olvasóinknak a vidék gazda(g)ságába is. E listákra idén minimum kétmilliárd forintos vagyonnal lehetett felkerülni.

Az idei kiadványunkban is találhatnak olyan cégtulajdonosokat, akik "csak azért is" itthon maradtak és csak azért is bebizonyítják, hogy itthon is lehet világsikerű vállalkozásokat működtetni, itthon is lehet valaki a legjobb abban, amivel foglalkozik. Ha Ön átböngészi az idei 100-as listát, nem lesz nehéz megtalálnia őket.

Így becslünk mi

A vélelmeket és feltételezéseket természetesen nem tudjuk - és eddig sem tudtuk - bekalkulálni a vagyonok felmérésébe, de idén is legjobb tudásunk szerint próbáltunk utánajárni a szóbeszédek valóságalapjának.

Van, aki vállalja vagyonát, s van, aki titkolódzik - és akad zsaroló és fenyegetődző is. A 100 Leggazdagabb eddigi történetében mindenre volt már példa. A nyílt lapokkal "játszó" milliárdosra éppúgy, mint a kimaradásért minden szálat megmozgató üzletemberre. Nem volt ez másként idén sem. Nagy örömünkre a döntő többség idén is a nyíltság és nyilvánosság mellett határozott, s csak kevesen rázták az öklüket fenyegetőzve.

A 100 leggazdagabb vagyonbecslésének alapja a cégvagyon feltérképezése. A cégvagyon legjobb mutatószáma megítélésünk szerint a saját tőke. Ez jelenti a kiindulópontot. Emellé sorakozik fel a nyilvános mérlegekből kideríthető eredmény, azaz a profit és az osztalék. A vagyonértékelésnél figyelembe vesszük a rövid és hosszú lejáratú hiteleket, az eredménytartalékot és azokat a cégeket, amelyekben gazdagjaink tulajdonrésszel rendelkeznek. Az így kialakult képet árnyalja a cég vagy a cégtulajdonos birtokában levő ingatlanok becsült értéke vagy a bérleti díj nagysága. A "finomhangolásnál" a cég piaci értékét és helyzetét, piaci részesedését, külpiaci aktivitását és kapcsolatait is figyelembe vesszük. És persze megkeressük a legfőbb konkurenseket is − ők bizonyára sokat tudnak ellenfelük vélt vagy valós gyengeségeiről. Az így összeállított szócikkel és vagyonbecsléssel állunk az érintettek elé, akik kommentálhatják ezt.

Kik mozgatják valójában Magyarországot?

A vagyon szerinti ranglista mellett idén immár negyedik alkalommal található egy befolyásrangsor is a kiadványban. A vagyon nagysága ugyanis nem feltétlenül egyezik meg a befolyás mértékével és fordítva: vannak olyan befolyásos emberek, akik vélhetően nem rendelkeznek milliárdokban kifejezhető vagyonnal - befolyásuk a magyarországi gazdasági és társadalmi életre viszont jelentős. Az, hogy ezen kik és hogyan szerepeltek, április 27-én derül majd ki. Emlékeztetőül a tavalyi élmezőny: az első helyen Orbán Viktor kormányfő, a másodikon Csányi Sándor OTP-vezér, a harmadikon pedig Lázár János kancelláriaminiszter végzett.

A Befolyásbarométer - műfajából adódóan szubjektív módon - a gazdasági és politikai szereplők befolyását együtt igyekszik meghatározni, és ez alapján egy alternatív sorrendet felállítani. A barométer összeállításához politikai elemzőket kértünk arra, hogy helyezzék el skálán a Napi.hu által megnevezett száz politikust, üzletembert és közéleti szereplőt azok vélt befolyásossága alapján. A definíciót úgy határoztuk meg, hogy az a befolyásosabb személy másoknál, "aki egy ügy érdekében közvetlenül vagy közvetve több pénzt és/vagy erőforrást tud megmozgatni".

Az eredmények alapján nemcsak élvonalbeli politikusok és reflektorfényben lévő milliárdosok tartoznak a legnagyobb befolyással rendelkező emberek közé Magyarországon, hanem jónéhány kormányközeli vállalkozók, valamint multinacionális cégek itteni leányait és magyar nagyvállalatokat vezető menedzserek is komoly erőforrásokat tudnak megmozgatni. A Befolyásbarométer élmezőnyében több olyan szereplő is megjelenik, aki évekkel ezelőtt nemcsak a százas, de egy képzeletbeli ötszázas listára sem fért volna be - mindez arra utal, hogy gazdasági és politikai befolyása gyorsan erősödött az elmúlt időszakban.