Vizsgaidőpontot csak a járványveszély elmúltával fognak kiírni - olvasható a portálon.

Az is kiderült, hogy a kormány a vírushelyzet ellenére sem kívánja  elhalasztani a szakképzési rendszer szeptemberre történő átállítását.

Az elmúlt hetekben több szakmai és érdekvédelmi szervezet - például a Civil Közoktatási Platform, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) is - azt kérte a kormánytól: legalább gondolják át, a szakképzési reform mely elemeit lehetséges bevezetni ebben a helyzetben.

A PSZ szakképzésért felelős alelnöke, Gosztonyi Gábor szerint az országos járványügyi veszélyhelyzet idején végbemenő átalakítások sokkal nagyobb bizonytalanságot okozhatnak, mintha elhalasztanák a reformokat. A duális képzésnek szerinte nem lesz piaca, a hazai vállalatoknak a járvány után ugyanis nem az lesz az első dolga, hogy kitalálják, hogyan foglalkoztassák a szakképzésben tanuló diákokat.

A parlament tavaly novemberben fogadta el az új szakképzési törvényt, amellyel jogszabályi szinten végleg elválasztották a köznevelés és a szakképzés rendszerét. A törvény - a Szakképzés 4.0-nak nevezett stratégia végrehajtásával együtt - számos változást eredményez. Például az oktatók július 1-től elveszítik közalkalmazotti státuszukat, foglalkoztatásuk a Munka törvénykönyve alá kerül. Az ígéretek szerint átlagosan 30 százalékos béremelésre is számíthatnak, de "egyéni béralkukra" is sor kerülhet. A tervek szerint szeptembertől több diák kaphat majd ösztöndíjat, és megerősítenék a duális képzést is.