Durva kritika: kontraszelektáltak a tanárok

Bár még mindig sok az elhivatott tanár, a magyar pedagóguskar jelentős része háromszorosan kontraszelektált, vagyis inkább a rosszabb képességűek választják ezt a pályát - Írja a Hetek Varga Júlia oktatáskutató egyik korábbi vizsgálata nyomán.
Szász Péter, 2019. április 28. vasárnap, 10:46
Fotó: Shutterstock

A pedagóguspályaalkalmassági-szűrés hatékonyabbá tétele régóta felmerülő igény, aminek a szükségességét hétköznapi tapasztalatokon túl kutatások is alátámasztják.

A kontraszelekció többszörösen is megfigyelhető:

  • Először a bemenetelnél, mivel könnyű bekerülni a pedagógus szakokra.
  • A második fázis a diploma megszerzése utáni időszak, amikor a kreatívabb fiatalok többsége más foglalkozást választ, főként az alacsony bérek miatt. A pedagógushallgatók mintegy harmada kerül végül a pályára, jellemzően a gyengébb képességűek.
  • Ezt követi a kontraszelekció harmadik fázisa, mivel csak kisebb részük marad meg tartósan a pályán.

Varga szerint ennek a folyamatnak elsősorban a gyermekek a kárvallottjai - idézi a cikket az atv.hu.

Nem volt sokkal szívderítőbb az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) 2015-ös kutatása sem, mely szerint a leendő tanítók és tanárok többsége elhivatott ugyan, de elsősorban az állásbiztonság, illetve a munka-család összehangolhatósága és kevésbé a hivatástudat vonzza őket a pályára. Kiderült, hogy a hallgatók negyede már az első évfolyamon elbizonytalanodik abban, hogy jól választott-e, és az osztatlan képzésre járók 80 százaléka nem tartja hatékonynak a felvételi alkalmassági szűrést.

Nemrég egyetemi vezetők és a HÖOK képviselője egyaránt úgy nyilatkoztak, hogy a pedagógusképzés során további érdemi szűrésre lenne szükség, mivel a felvételi eljárás legfeljebb a szélsőséges esetek kiszűrésére jó - legalábbis erre utal, hogy az elmúlt 6 évben 83 jelentkezőt szűrtek ki országosan.

Nahalka István oktatáskutató szerint ahhoz, hogy a tehetséges diákok tömegével válasszák a pedagóguspályát, nemcsak jobb bérekre volna szükség, hanem arra is, hogy biztosítva legyen számukra a szakmai kiteljesedés lehetősége, ám a pedagógusok munkája sajnos ma nem több puszta végrehajtó szerepnél.

Nahalka a Hetek kérdésére elmondta azt is, hogy a szakértők nem támogatták a felvételizők pályaalkalmassági vizsgálatának a bevezetését, mivel erre már korábban is történtek hasonló kísérletek, de minden tapasztalat azt mutatta, hogy ez a fajta szűrés nem működik. "Ennek oka főként az, hogy 18-20 éves korában egy fiatal még nem olyan érett személyiség, hogy ki lehessen róla deríteni, később alkalmassá válik-e a pedagóguspályára. Másrészt a pályára alkalmas személyiség meghatározása egy nagyon bonyolult és nehéz kérdés, a mérése mondhatni lehetetlen. Amikor tehát az egyetemek, főiskolák a leendő pedagógusjelöltek alkalmasságával foglalkoznak, akkor a sötétben tapogatóznak".

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

zana, 2019.04.29 14:32

Nem eléggé hisznek a fideszesek bölcsességében, nem eléggé keresztények és mélymagyarok, nem akarnak fideszes szeánszokat az iskolákba.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

lauda, 2019.04.29 13:15

A tanárok is csatlakoznak a diákokhoz!! Nem kell iskolába járni , tanulni meg végképp nem , majd bemondásra kapják a megkívánt diplomát !!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Abbe, 2019.04.29 07:52

@zappara: "Magasabb fizetés kell? OK, magasabb teljesítményért."

" @na4: szóval mi a teljesítmény az oktatásban? és hogyan mérjük?"

Az egyik bukfencmérnök mondta a következőt: " ha egy jól úszó gyereket eljuttatok egy iskolai versenyre, azt elismerik.
Ha egy olyan gyereket, aki nem mert bemenni a vízbe megtanítok úszni, hogy nyáron ne fulladjon bele a medencébe, azt nem tartják teljesítménynek.
Pedig sokszorosan több munka van az utóbbi ténykedésben.

Hát ennyit a teljesítményről:))
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

zappara, 2019.04.28 14:14

@na4: szóval mi a teljesítmény az oktatásban? és hogyan mérjük?
nahalka (ki ma az egyik legjelentősebb oktatáskutató) mondta a tutit a cikkben, igaz röviden megfogalmazva..de ott a lényeg
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

zappara, 2019.04.28 14:11

@na4: ahogy krix emlegette a sikert ("sikerorientált"), amit persze tisztázni kellene, kinek mit jelent..nálad is van egy fogalom...a teljesítmény..gyanajtom, ahányan vagyunk, annyiféleképpen értelmezzük ez esetben..
én a mai oktatási rendszer céljával sem vagyok tisztában..és nem hiszem, hogy az én hibám...valahogy nem világos, egyértelmű..pedig szülőként biztos nem ártana tudnom..(bedarálódik egy rendszerbe gyerek, s fogalmam sincs, mit akarnak belőle a végére kihozni..abban már biztos vagyok, hogy nem a személyiségét akarják kiteljesíteni, mert azt csak roncsolják..de mi a cél??..a kádár-rendszerben tudni lehetett, hogy a húsdaráló végén a szocialista embertípusnak kellett volna kijönnie, jelentsen ez bármit is..hehe)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html