Stefano Bottoni a közelmúlt történelmének elismert történész szakértője, továbbá ismert értelmiségi közszereplő, így ideális helyzetben van ahhoz, hogy könyvet írjon Orbán Viktorról, Magyarország miniszterelnökéről és a 2010 után létrejött magyar rezsimről - írja könyvismertetőjében Laczó Ferenc történész, a Maastrichti Egyetem docense a Visegrad Insight internetes portálon.

Bottoni korábban a Magyar Tudományos Akadémián (MTA) is dolgozott, aminek köszönhetően saját ismeretei révén is eligazodik a magyar kultúrában és közéletben. Könyvének címe: Orban, Un despota in Europa. A szerző azt a kérdést feszegeti, hogy mi a titka Orbán Viktornak, hogyan tudott kiépíteni egy - a szerző szerint - autokratikus rendszert főként demokratikus eszközökkel, miközben a társadalom minimális ellenállást tanúsított ezzel szemben? A választ történészi és szociológiai megközelítésből adja: arra lyukad ki, hogy a politikai cselekvésnek jóval nagyobb szerepe volt ebben, mint a szónoki bravúroknak. Valamint érdekes összefoglalót ad a társadalmi folyamatokról is.

Kapcsolódó

Mi a titka?

Bottoni szerint ugyanis sok korábbi elemzés enged a kísértésnek, hogy a rezsim identitáspolitikáját tartsa a legfontosabb jellemzőjének, kevés erőfeszítést tesznek az új politikai rendszert legitimáló mechanizmusok vizsgálatának, amelyek politikai sikerét, és nem mellesleg viszonylagos stabilitását az elmúlt évtizedben megalapozták. A könyv két alapvető tézisre épül, amelyek magyarázatul szolgálhatnak erre a szerző szerint.

Az egyik, hogy Orbán Viktor új rendszerét a magyar demokrácia romjaira építette. A magyarok nem siettek köztársaságuk védelmére, amelynek intézményeiről nem sokat gondoltak, és amelynek értékeit nem érezték magukénak. Végső soron 2010 tavaszára erőteljesen kiábrándultak a demokráciából. Bár a 2002 és 2010 közti rossz szociálliberális kormányzás megalapozta a Fidesz ezt ostorozó retorikáját, Bottoni egyértelműen Orbán Viktor és pártja politikájában látja azt, hogy az álláspontja szerint 100 éven belül létrehozták a hatodik a demokráciától elforduló autoritárius rendszert Magyarországon.

A második titka a "nemzeti együttműködés rendszerének" - amelynek folyamatait inkább ösztönös útválasztások és ad hoc döntések határozzák meg -, hogy egy évtizedes intenzív politikai és szellemi előkészítés előzte meg. Más szóval igaz ugyan, hogy a liberális demokrácia szelleme jelentősen meggyengült 2010-re, a Magyarországon kiépült demokratikus berendezkedést előre megfontolt szándékkal mészárolták le.

Konszolidálni ki fog?

Bottoni pragmatikus populistának festi le Magyarország miniszterelnökét, aki szokatlan politikai tehetséggel rendelkezik és egyben radikális megtestesítője egy tágabb generációs életérzésnek. Fiatal korában lázadt az elaggott vezetők irányította szovjet rendszer ellen, sok hozzá hasonló kortársával az euró-atlanti rendszerben kereste a kiutat, majd ezzel is szembe fordult, mert úgy látta, hogy régiójában csak ennek gyenge utánzata valósul meg. Más szóval Orbán személyes története mutatja, hogyan csalódtak az európai periférián lévő társadalmak a liberális demokrácia és a nyugati jólét ígéreteiben.

Bottoni könyvében részletesen leírja az Orbán-rendszer felépülését, azt a nagy átalakulást, amit a magyar politikai rendszerben és politikai kultúrában hozott, ám a Laczó Ferenc történész szerint ennél érdekesebb a slusszpoénja. Ebből az derül ki, hogy a rezsim jellemzője az állandó harc, amely a konfliktusok örvénylő sorozatát eredményezi. Miközben a rendszer 2010 óta számos területen kiépítette erős hatalmát, a jelét sem adja annak, hogy a konszolidáció útjára akarna lépni.