Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Az agrártermékek termelőiár-szintje 2010 januárjában 3,6 százalékkal növekedett az előző év azonos időszakához képest. Ezen belül a növényi termékek árszínvonala 7,5 százalékkal nőtt, az élő állatok és állati termékeké pedig 2,3 százalékkal csökkent - közölte a KSH. Idén januárban a gabonafélék termelői ára 6,0 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakát (szemben a 2009 januári 50,7 százalékos csökkenéssel), és a 2007-es meredek növekedés előtti szinthez közelített. Az ipari növények termelői ára 10,8 százalékkal esett vissza, az olajnövények ára 21,1 százalékkal csökkent. A burgonya és a zöldségfélék termelői áraiban 7,1, illetve 17,8 százalékos növekedés következett be.

A gyümölcsök termelői ára 1,4 százalékkal emelkedett. Ebben az időszakban a tárolt almának van a jelentősebb súlya (azon belül is a termelő közvetlen értékesítésének a lakosság felé), ennek ára megközelítőleg 8 százalékkal csökkent, a felvásárló szervezetek pedig 30 százalékkal fizettek többet az egy évvel korábbinál. A vágóállatok termelői ára 2,9 százalékkal mérséklődött az előző év azonos időszakához mérten, a vágómarha 5,9, a vágóbaromfi 2,9 százalékkal lett drágább, a vágósertés
pedig árának 9,1 százalékkal olcsóbb. Az állati termékek ára éves szinten 0,8 százalékkal mérséklődött, a tyúktojás termelői ára 4,5 százalékkal nőtt, míg a tejé 0,9 százalékkal csökkent.

Az agrártermékek termelőiár-szintje 2009 decemberében 1,6 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest, ezen belül a növényi termékek árszínvonala 1,6 százalékkal nőtt, az élő állatok és állati termékeké viszont 6 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Tavaly januárban a termelői árak 28,2 százalékkal csökkentek az előző év azonos időszakához képest, a növényi termékek árszínvonala 38,6 százalékkal, az élő állatok és állati termékeké 3,5 százalékkal mérséklődött. Tavaly január és december között 9,5 százalékos volt a visszaesés, ami a növényi termékek árszínvonalának 12,7, illetve az élő állatok és állati termékek árainak 4,6 százalékos csökkenéséből adódott. Ugyanebben az időszakban a mezőgazdasági termelés ráfordítási árszintje 5,8 százalékkal lett alacsonyabb.