Magyarország ezt is megmutatta: nem kell olimpia az olimpiai sikerhez

Egy fél Nemzeti Színház árát költötte el a kormány a 2024-es nyári olimpiai pályázat előkészítésére, aminél jóval kevesebbet terveztek, de elszálltak a költségek.
Komócsin Sándor, 2021. február 5. péntek, 08:50
Fotó: Shutterstock

Több mint 16 milliárd forint közpénzt költött el a 2024-es nyári olimpia budapesti pályázatát előkészítő társaság, amelyet a Fővárosi Közgyűlés és a Magyar Olimpiai Bizottság hozott létre és Budapest 2024 Zrt. néven működött. Az előzetes tervek alapján 10 milliárd forintból kellett volna elvégeznie feladatát - írja a Népszava.

Az irodák bérlésére százmilliós nagyságrendű összeg ment el: a zrt. központja a II. kerületi Residence 2 Irodaházban volt, telephelye pedig a Nyugati téri Eiffel Palace-ban. Mivel a magyar főváros pánikszerű kimenekülésére az olimpiai kandidálásból nem lehetett előre számítani, az irodabérleti szerződéseket hosszú távra kötötték. Így fordulhatott elő, hogy bár négy évvel ezelőtt visszalépett Budapest a 2024-es pályázattól, a Residence Irodaházban 2018. április 30-ig érvényes volt az irodabérleti szerződés, amit úgy kötöttek meg, hogy korábbi felbontása esetén a bérlőnek nem jár vissza semmilyen összeg.

A 16 milliárd forintból 7,2 milliárd forintot külső tanácsadók kaptak. Eredetileg 5,8 milliárd járt volna nekik, ám amikor Róma visszavonta pályázatát a 2024-es játékok rendezésére, értékelni kellett az új helyzetet, ami 1,4 milliárd forint többlet kiadással járt. Az Index ebben az időben azt írta, hogy az új helyzet elemzése nagyjából annyit jelentett, hogy a különböző szakmai anyagokból kihúzták a vetélytársak közül az olasz főváros nevét.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

mpapa, 2021.02.05 12:41

A pénz nagy része barátok, NERtársak, haverok kezébe és zsebébe került. Így végső soron, hogy mi a kifizetés jogcíme teljesen mindegy.
Így is úgy is elvették volna a közösből ezt a pénzt. Most legalább volt "egy jó" háttér sztori.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

abbe, 2021.02.05 11:04

@oligomer: érdekes megközelítése a dolognak...

Az a lehetőség miért nem merült fel a Vályogvető & Tsa cégnél, hogy mielőtt belekezd egy nagy költségekkel járó buliba, előtte kérdezi meg népszavazással az ország véleményét?

Nem kellene magunkat pl. Londonhoz hasonlítani. Ott a főváros egymaga is tudta viselni a költségeket. (most már biztosan nem tudná...)

Nálunk ez biztosan nem lett volna megoldható.
A csuti vályogvető ebből presztízs kérdést fabrikál.

Az athéni olimpia is mekkora gazdasági siker lett:)))
( azóta nem álltak lábra.)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

narancsragacs, 2021.02.05 10:58

Fizesse ki az aki a tömeges ellenvélemény ellenére is erőlteti ezt a lopimpiát, hogy a vezír a saját díszpáholyában a saját olimpián szotyolázhasson és páváskodhasson a NERtársakkal. Persze a saját zsebéből. Nem elég az értelmetlen pénzszórásra a Paks2 meg a kínai vasút a semmibe a senkiknek ?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

oligomer, 2021.02.05 10:23

@Bobby11: Pont ez járt a fejemben, hogy a Nolimpia mozgalommal kéne kifizettetni.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bobby11, 2021.02.05 10:19

Fizetessétek ki fegyőrrel...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html