Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Legkorábban július 16-ára lehetett volna kitűzni a helyi népszavazást, de ha "az időhúzásban érdekeltek" élnek a fellebbezési lehetőségekkel, akkor csak októberben lehetett volna azt megtartani. A lobbizást késő lenne elkezdeni már májusban is, emellett a pályázat győzteséről szeptemberben dönt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, így egy "eleve vesztes ügybe hajszoltuk volna bele magunkat" - fogalmazott az MTI szerint Kósa.

Kérdésre válaszolva Kósa Lajos arról is beszélt, hogy ha tavaly írtak volna ki népszavazást az olimpiáról, akkor a pályázat beadásának határidejéről maradtak volna le. A pályázat beadásakor is ki lehetett volna írni a népszavazást, de ha olyan ügyről akar valaki népszavazást tartani, "amiről teljes a politikai konszenzus, akkor azt nagyon meg kéne indokolni, hogy miért" - tette hozzá.

A kormány, a főváros vezetése, a Fidesz elnöksége és a Fidesz-frakció szerda este jelentette be, hogy a budapesti olimpiai pályázat visszavonását javasolja a Magyar Olimpiai Bizottságnak és Budapestnek, azzal indokolva a döntést, hogy megbomlott a nemzeti egység a pályázat ügyében.