Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Ursula von der Leyen tudatta, az oltási könyv szerepét betöltő új uniós immunitásigazolás a beoltottságot fogja igazolni, teszteredményeket tartalmaz azok esetében, akik még nem kaphattak oltást, illetve információt fog tartalmazni arról, ha valaki már átesett a koronavírus-fertőzésen.

"Az immunitásigazolásnak meg kell könnyítenie az európaiak életét" - idézi az MTI. A bizottsági elnök hangsúlyozta azt is, hogy az igazolással teljes mértékben tiszteletben fogja tartani az adatvédelmet és a magánszférát.

A digitális oltási igazolás bevezetésével az Európai Bizottságnak az a célja, hogy fokozatosan lehetővé tegye az európaiak számára, hogy biztonságosan utazhassanak az Európai Unióban, vagy az unió határain kívülre akár munka, akár turizmus céljából - tette hozzá von der Leyen.

A bizottság elnöke, aki a múlt héten videokonferencia keretében tartott informális EU-csúcs után jelentette be a javaslatot, az igazolvánnyal kapcsolatban elmondta, hogy legalább három hónapra van szükség egy közös európai rendszer technikai kifejlesztéséhez. Elmondta, a tagállami vezetők megállapodásra jutottak a legszükségesebb személyes adatok megosztásáról az igazolványok közös elfogadása érdekében. Hozzátette, az Európai Unió és a tagállamok azt szeretnék, ha a vakcinaútlevél nyárra elkészülne, és meg lehetne kezdeni az egészségügyileg biztonságos külföldi utazásokat.

Itthon nyilvántartják, ki milyen oltást kapott, csak nem az igazolványon

Módosította a kormány a korábbi rendeletét, így mégsem lesz rajta az oltási igazolványon, hogy kit milyen vakcinával oltottak be. A korábbi rendelet azt mondta ki, hogy az igazolvány a személyi adatok mellett tartalmazza majd a védőoltás idejét, valamint típusát - ezen változtattak.

Az ATV Híradója ezzel kapcsolatban megkereste az Emberi Erőforrások Minisztériumát, ahonnan azt a választ kapta: a rendeletmódosítás csak a védettségi igazolvány adattartalmán módosít, azon nem változtat, hogy az oltás típusa az EESZT-ben, vagyis az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térben elérhető.

"Az egészségügyi szolgáltató az oltottság tényét, idejét, a védőoltás típusát továbbra is rögzíti az EESZT-ben, így egy esetleges orvosi beavatkozás előtt a páciens betegdokumentumai között megtalálhatóak lesznek ezek az adatok, valamint az első oltáskor kapott oltási kártyán is szerepel, hogy ki milyen vakcinát kapott" - közölte a minisztérium.