Ömlik a közpénz a magyar olimpiába

Két határozatban 6,1 milliárd, illetve 5,7 milliárd forintot osztott ki az Országvédelmi Alapból a kormány, legtöbb pénz - 3 milliárd forint - a 2024-es olimpiai pályázat finanszírozására jutott, de külön a Magyar Olimpiai Bizottság is kapott 200 millió forintot.
Németh Géza, 2016. június 14. kedd, 20:43

A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatok közül a nagyobb összegű elsőből - az olimpiai pályázat 3 milliárdján túl - 2,3 milliárd forintot fordít a kormány az állami tulajdoni részesedések növelésére. Az MNV Zrt. a tulajdonosi joggyakorlásával kapcsolatos kifizetésekre 300 millió forintot kapott, ez a várbeli régi villamos teherelosztó bontásának a költsége. Jutott még 325 millió a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium igazgatására és 150 millió forint a külképviseletek igazgatására is.

Az első határozatban a tavalyi költségvetési maradványokból is csoportosított át a kormány. Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala (AJBH) által megtakarított 212 milliót az MNV Zrt. kapta ingatlan-beruházásaira, illetve ingatlanok vásárlására. (A hivatal tájékoztatása szerint az összeg az előző évek fegyelmezett gazdálkodásának köszönhetően képzett megtakarításaik maradványa, amelyet évek óta az AJBH Nádor utcai székházának felújítására hagyott jóvá a Nemzetgazdasági Minisztérium.)

Az Országvédelmi Alapot tovább osztó másik határozatban 2 milliárd 754 millió forint szerepel a kiemelt sportegyesületek sportlétesítmény-fejlesztéseinek támogatására. A felsőoktatás 727 milliót kap beruházásokra, 109 milliót dologi kiadásra, míg a személyi juttatásokra 70 millió jut. A sport beruházásokra 662 millió, míg a Magyar Olimpiai Bizottság működési kiadásaira 200 millió forint fordítható.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK