Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Tavaly 90,2 milliárd forintot kapott a központi költségvetésből a főként a határon túli támogatások elosztásáért felelős Bethlen Gábor Alap, illetve kezelője, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (BGA) - idézi az állami cég közhasznúsági jelentését és beszámolóját a portál. Az összeg annak fényében még figyelemre méltóbb hogy a a 2018-as költségvetés 2017-es tervezésekor és elfogadásakor csak 26,1 milliárd szerepelt ezen soron.

Vagyis az alap támogatása közel 250 százalékkal nőtt a 2018-as, több tucatszoros átcsoportosítások eredményeként. A végén "nemzetpolitikai támogatásokra" 88 milliárd jutott, ebből 85 milliárdot ki is fizettek, 3 milliárd 2019-re csúszott át, az alapkezelő pedig a tervezett 1,2 milliárd helyett 1,7 milliárdból működhetett. A Magyarság Háza programra 200 millió, az iskolások határon túli kirándulásait szervező Határtalanul! programra 2,2 milliárd jutott.

A 2020-as költségvetésben összesen 92,8 milliárdot szánnak nemzetpolitikai/határon túli támogatásokra - ebben nincsenek benne a távol-külföldi, például az üldözött keresztények segítését célzó támogatások - , amit a portál szerint annak tükrében nehéz komolyan venni, hogy 2018-ban csak a BGA költése hízott fel erre a szintre. A BGA támogatása soron mindössze 38,9 milliárd szerepel.