Csütörtök estig a felhőátvonulások mellett hosszabb-rövidebb napos időszakokra számíthatunk, és szórványos jelleggel alakulhat ki hózápor. Az északnyugati szél nagy területen lesz erős, viharos. A hőmérséklet délután -2 és +2 fok között alakul. Késő estére -1 és -6 fok közé csökken a hőmérséklet.

Péntekre virradó éjszaka közepesen vagy erősen felhős idő várható, csak néhol lehet hózápor. Az északi szél a Dunántúlon továbbra is élénk, illetve erős lesz, de keleten már mérsékelt marad a légmozgás. A hőmérséklet hajnalban általában -3 és -8 fok között alakul, de néhol ennél hidegebb is lehet.

Pénteken a délutáni órákig jobbára közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, majd északnyugat felől megnövekszik a felhőzet. Kezdeteben csak helyenként alakulhatnak ki hózáporok, majd a késő délutáni óráktól nyugat felől egyre többfelé havazás kezdődik. Az északnyugati szél a Dunántúlon erős, időnként viharos lesz, délutántól mérséklődik jelentősen légáramlás. A legmagasabb nappali hőmérséklet +1 és -3 fok között alakul.

Szombaton túlnyomóan borult lesz az ég, csak északnyugaton, északon vékonyodik el a felhőzet. Sokfelé várható havazás, főként nyugaton havas eső, eső is eshet. Kezdetben időnként megélénkül a délnyugati szél, amely délután a Dunántúlon fokozatosan északnyugatira fordul, és megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és -8 fok között várható, amely a Dunántúlon az éjszaka első felében áll be. A legmagasabb nappali hőmérséklet -3 és +4 fok között alakul.

A következő napokra a 70 kilométer per órát meghaladó széllökések, illetve a 12 óra alatt hulló, 5 centimétert meghaladó havazás miatt adtak ki riasztást.

Megdőlt a szélrekord

Január 2-án a északnyugatias szelet több helyen kísérték erős, főleg a hegyvidéki területeken viharos lökések, sőt Budapest János-hegyen 100,8 kilométer per órás széllökés is előfordult, ezzel új fővárosi napi szélsebesség rekord született. Eddig ezen a napon a legmagasabb szélsebesség értéket 1981-ben Budaörsi Repülőtér állomáson regisztrálták, ahol 94,3 kilométer per órás széllökést mértek - írja az OMSZ.