Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Pénteken többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, de nyugaton vékonyabb lesz a felhőzet, időnként kisüthet a nap, eleinte néhol, majd átmeneti szünet után délen és keleten havazás előfordulhat. Éjszaka az ország északnyugati felén felszakadozik a felhőzet, másutt borult marad az ég, délkeleten, keleten továbbra is lehet havazás.

Az OMSZ a hófúvás miatt az ország nyugati felére elsőfokú, Baranya és Veszprém megyére másodfokú riasztást adott ki.

Szombaton északnyugat felől ismét megnövekszik a felhőzet, napközben többnyire erősen felhős lesz az ég, csak átmeneti felszakadozások lehetnek. Szórványosan várható csapadék, keleten hó, nyugaton főként a déli óráktól hó, havas eső, eső, ónos eső egyaránt előfordulhat. Reggelig az északi, északnyugati szél több helyen megerősödik, főként a Dunántúlon néhol viharossá fokozódik, ott hordhatja a havat, majd holnap reggeltől mérséklődik a szél, később nyugatira, délnyugatira fordul, és helyenként megerősödik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -4 és -12 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton +2 és -3 fok között valószínű.

Szombat reggelig Dunántúl nyugati, északnyugati felén, kiemelten a Dunántúli-középhegység, majd estétől a Mecsek térségében is 65-75 kilométer per órás lökések kísérhetik az északi, északnyugati szelet. A Dunántúlon napközben egyre nagyobb területen számíthatunk alacsonyszintű hófúvásra, estétől pedig a középső és északkeleti tájakon is hordatja a szél a havat. A Dunántúlon a vastagabb hóval borított hegyvidéki területeken, kiemelten a Dunántúli-középhegységben, illetve a Dunántúl déli részén a nap második felétől erős hófúvás is kialakulhat. Szombat reggeltől mérséklődik majd számottevően a légmozgás.