A hidegfront keddre virradó éjszaka érkezik meg északnyugat felől, amely kedden még inkább csak a Tiszától nyugatra eső tájakon okoz jelentősebb hőmérséklet-csökkenést. A front azonban hullámot vet felettünk, és szerdára virradó éjszaka már a keleti, délkeleti részekre is meghozza a lehűlést.

Kedden az ország nyugati felében/kétharmadában már 30 fok alatti, másutt azonban még továbbra is afölötti maximumokra számíthatunk - írják a meteorológusok.

Szerdán már a Tiszántúlon is megszűnik a kánikula, egyrészt a beáramló hideg levegő, másrészt pedig a csapadék hűtő hatása miatt országszerte jobbára 20 és 26 fokot mérhetünk. Így tehát elmondható, hogy 1-2 nap leforgása alatt mindenütt legalább 10 fokot, néhol akár többet is csökken a csúcshőmérséklet.