Jó időt kapunk a hosszú hétvégére

Az elvonuló front után egyre melegebb, szárazabb levegő érkezik fölénk. A hosszú hétvége második felében egyre inkább 30 fok fölötti hőmérsékletre készülhetünk. Szombattól az ország döntő részén már nem lesz csapadék, csak elvétve lehet futó zápor, zivatar - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).
Szász Péter, 2019. augusztus 16. péntek, 16:38
Fotó: Pixabay

Szombatra virradó éjszaka a keleti tájakon is csökken a felhőzet, és alapvetően derült vagy gyengén felhős időre készülhetünk. Számottevő csapadék nem várható. A változó irányú szél gyenge vagy mérsékelt marad. Hajnalra általában 10 és 15 fok közé hűl le a levegő, de az északkeleti megyékben néhol ennél hűvösebb is lehet az idő.

Szombaton a többórás napsütés mellett fátyol- és gomolyfelhőkre számíthatunk. A keleti tájakon egy-egy zápor előfordulhat. A délnyugati, nyugati szelet elsősorban a Nyugat-Dunántúlon kísérhetik élénk széllökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet jobbára 25 és 28 fok között alakul.

Vasárnap a sok napsütés mellett nyugat felől átmenetileg szinte mindenütt megnövekszik, majd a déli óráktól nyugaton, késő délutántól keleten is jelentősebben csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. A déli szél megélénkül, a Fertő környékén meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 32 fok között alakul - írja az OMSZ.

Hétfőn napos idő várható északnyugaton gomolyokkal, a déli, délkeleti megyékben kicsivel több fátyolfelhővel. Csapadék általában nem lesz, de az északnyugati megyékben este egy-egy zápor, zivatar előfordulhat. A változó irányú szél többnyire gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 33 fok között alakul.

Kedden többnyire derült, napos, csapadékmentes idő várható, de északon, északnyugaton gomolyfelhők képződnek, és ezeken a tájakon estefelé nem kizárt egy-egy zápor kialakulása. A változó irányú szél többnyire gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 34 fok között valószínű.

HOZZÁSZÓLÁSOK