Már látszik, mikor érkezik a havazás

Hétfőn az ország északi felén és a főváros környezetében lehet tartósabb és sűrűbb ködre számítani. A hét nagy részében az éjszaka képződő köd és rétegfelhőzet a délelőtti órákban a legtöbb helyen feloszlik, több órára kisüt a nap. Szerdán lehet legkisebb esélye a ködnek, akkor viszont helyenként záporeső is előfordulhat. Vasárnapra már havazás is jöhet - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).
Szász Péter, 2018. november 12. hétfő, 10:08
Fotó: Shutterstock

Hétfőn napközben a köddel és rétegfelhővel borított területek nagysága fokozatosan csökken, de elsősorban északnyugaton tartósan borult részek is maradhatnak, másutt fátyolfelhős idő várható többórás napsütéssel. Az Észak-Dunántúlon megélénkül, olykor megerősödik a szél, míg máshol mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 15 és 20 fok között alakul, a tartósan borult részeken ennél alacsonyabb értékek is lehetnek. Késő estére 7 és 15 fok közé csökken a hőmérséklet, a nyugati szeles területeken lesz enyhébb az este.

Keddre virradó éjszaka elsősorban az ország északi felén ismét többfelé képződik köd, és rétegfelhőzet. A ködös tájakon szitálás, néhol esetleg ónos szitálás is előfordulhat

Kedden napközben az éjszaka képződő köd, illetve alacsonyszintű rétegfelhőzet feloszlása után változóan felhős időre számíthatunk néhány órás napsütéssel. Északon helyenként kialakulhat záporeső. A szél helyenként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 20 fok között várható.

Szerdán gomolyfelhős, napos idő valószínű. Néhol - legnagyobb eséllyel a Tisza vonalában az Alföld északi felén - kisebb záporeső előfordulhat. A szél többfelé megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között valószínű.

Csütörtökön az éjszaka képződő ködfoltok megszűnése után többnyire napos idő lesz, csapadék nem várható. A szél mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 15 fok között várható.

Pénteken az éjszakai párásság, köd megszűnését napos idő követi, de helyenként csak lassan, a déli órákra tisztul ki az idő. Csapadék nem várható. A szél gyenge marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között valószínű.

Szombaton az éjszaka képződő ködfoltok megszűnését nagyrészt napos idő követi, csapadék nem valószínű. Mérsékelt marad az északi szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között valószínű.

Vasárnap északkelet felől átmenetileg megnövekszik a felhőzet, ezekből helyenként zápor, hózápor is kialakulhat. Az északi, északnyugati szél többfelé megerősödik, a Dunántúlon és az Észak-Alföldön viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 11 fok között valószínű.

HOZZÁSZÓLÁSOK