A sarki levegő kedden éri el az Egyesült Királyságot és Írországot, szerdán a közép-európai térséget, csütörtökön pedig Dél-Európát és a mediterrán régiót - írja a meteorológiai portál.

A hőmérséklet jellemzően 6-9 fokkal lesz alacsonyabb, mint az ilyenkor megszokott.

Európai előrejelzés csütörtökre

Részletes magyar időjárás

Keddre virradó éjszaka az ország nagyobb részén zömmel derült, a délnyugati megyékben gyengén vagy közepesen felhős lesz az ég. Kezdetben a déli, délnyugati határvidéken előfordulhat még egy-egy rövid zápor, később csapadék már nem várható. A légmozgás mindenütt mérséklődik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8 és 15 fok között alakul, de a szélvédett északi völgyekben és a homokhátságokon ennél hidegebb is valószínű.

Kedden sok napsütésre számíthatunk kevés gomolyfelhővel, csapadék nélkül. Többfelé megélénkül, főleg az Észak-Dunántúlon megerősödik a déli, délnyugati szél, Sopron térségében viharos közeli széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8 és 15 fok között alakul, de a szélvédett északi völgyekben és a homokhátságokon ennél hidegebb is valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 25 fok között várható.

Szerdán eleinte változóan felhős lesz az ég, majd napközben északnyugat, nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet. Erre a Tiszántúlon csak estétől lehet készülni. Északnyugat, nyugat felől egyre többfelé valószínű eső, zápor, néhol zivatar is lehet. A délnyugati, majd az északnyugatira forduló szél megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 21 és 27 fok között alakul, de a Dunántúl északnyugati részein néhány fokkal hűvösebb is lehet.

Csütörtökön eleinte túlnyomóan borult lesz az ég, majd nyugat felől gyorsan csökken a felhőzet, és ezt követően általában gyengén felhős idő várható sok napsütéssel. A Tiszántúlon csak estétől várható felhőzetcsökkenés. Éjszaka és reggel még többfelé lesz eső, zápor, de nyugat felől fokozatosan megszűnik a csapadék. A Kisalföldön már kora délelőttre, a Tiszántúlon azonban csak estére áll el az eső. Az északnyugati szelet már az éjszaka során nagy területen kísérik majd erős, olykor viharos széllökések, majd délutántól gyorsan és jelentősen mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 16 fok között alakul. Az Alföldön várhatóan reggel, kora délelőtt áll be a maximum.