Március 5-én 17 óra után zivatarok pattantak ki az országban.

Az OMSZ észlelőinek fotói, illetve kamerafelvételek alapján megállapítható, hogy a Szombathely térségében megörökített felhő forgó mozgást végzett, valamint a felhőzet struktúrája is arra utal, hogy kialakult az idei év első szupercellája.

Mi várható szerdán?

Az ország legnagyobb részén nem lesz kiemelendő esemény, a többórás napsütést csak némi fátyol- és gomolyfelhő zavarhatja. Napközben azonban az Alpokalján, majd estétől a Dunántúl északi és nyugati részein már másutt is megerősödik majd a déli, délnyugati szél. A maximumok 11 és 16 fok között alakulnak.