Nyugodt, száraz, napos időnk lesz, a szelet is inkább csak élénk lökések kísérhetik.

A csúcshőmérséklet 9 és 14 fok között alakul, északnyugaton lesz a hűvösebb, délkeleten a melegebb idő.

Az orvosmeteorológia figyelmeztetésben az írják, hogy a hazánk fölött áthaladó hidegfront kelet felé távolodott, mögötte lassan megszűnik a hideg levegő utánpótlása, a szél is mérséklődik. Ezek a hatások a vegetatív idegrendszerünket paraszimpatikus irányba tolják el, ezért csökken a szervezet energiaforgalma, alapanyagcseréje, lassul a légzés és a keringés, valamint az izomtevékenység is a legszükségesebbre csökken le.

Ezáltal általános restség válik uralkodóvá.

- fogalmaznak.

Érkezik a meteorológiai tavasz

2019. március 20. 22 óra 58 perckor megkezdődik a csillagászati tavasz, ekkor következik be ugyanis a napéjegyenlőség. A dátum nem tévedés, a tankönyvek ugyan március 21-re datálják az eseményt, mely azonban éppen úgy eshet március 20-ra, mint 21-re.

Csillagászok kiszámolták, hogy ebben az évszázadban már nem lesz többet napéjegyenlőség március 21-én. A következő ilyen alkalom majd csak 2102-ben jön el újra. A négy évenként bekövetkező szökőévek miatt pedig 2048-ra olyan koraivá válik ez az időpont, hogy március 19-re csúszik.