Csütörtökön erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd késő délutántól a Dunántúlon szakadozni, csökkenni kezd a felhőzet. Nyugat felől fokozatosan átvonul térségünk felett egy összefüggő csapadékzóna, országszerte számíthatunk esőre.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 11 fok között várható, de északkeleten néhol ennél kissé hűvösebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 10 és 15 fok között alakul - írja az OMSZ.

Pénteken északkeleten maradhatnak tartósabban felhős körzetek is, másutt gomolyfelhő-képződés mellett általában sok napsütésre számíthatunk. Északkeleten és északnyugaton elszórtan, másutt néhol valószínű zápor, egy-egy zivatar is kialakulhat. A nyugatira, északnyugatira forduló szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között alakul.