Szerdára virradó éjszaka jobbára derült lesz az ég, majd főként az Északi-középhegység térségében és délnyugaton köd képződhet. Emellett hajnalban a Nyugat-Dunántúlon megnövekedhet a felhőzet, és a nyugati határvidéken néhol zápor is lehet. A déli szél az északnyugati megyékben élénk, helyenként erős lesz, másutt többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 6 és 13 fok között alakul, de északkeleten néhol hűvösebb lesz.

Szerdán nyugat felől átmenetileg tovább növekszik, de közben szakadozik is a felhőzet, és főként a Dunántúlon és középen alakulhat ki eső, zápor, reggel, délelőtt a nyugati megyékben egy-egy zivatar is lehet. Kezdetben keleten, majd nyugaton valószínű több napsütés. Az északnyugatira forduló szél megélénkül, az Észak-Dunántúlon néhol meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 6 és 13 fok között alakul, de északkeleten néhol hűvösebb lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 25 fok között alakul, ám északnyugaton, nyugaton csak 15, 17 fok valószínű - írják.

Csütörtök éjszaka, reggel elsősorban az északi völgyekben foltokban ködre kell számítani. Napközben csökken a felhőzet, többórás napsütés várható, csapadék nem valószínű. Mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között alakul.