Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Eszerint hétfőn a nap első felében erősen felhős vagy borult lesz az ég, kora délutántól azonban előbb keleten, majd a középső országrészben csökken a felhőzet, és némi napsütésre is van esély. Szórványosan alakulhat ki eső, zápor. A szél a Dunántúlon és a főváros környezetében időnként megerősödik, az Észak-Dunántúlon néhol viharossá fokozódik, másutt legfeljebb élénk széllökések lehetnek. A legalacsonyabb hőmérséklet 5-10 Celsius-fok, a legmagasabb hőmérséklet 13-19 fok között valószínű.

Kedden többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, némi napsütés elsősorban az északi határszélen lehet. Többfelé lesz eső, zápor, néhol esetleg zivatar. Nagyobb területen és mennyiségben a keleti megyékben eshet. Megélénkül, a Dunántúl északi felén meg is erősödik a szél. A leghidegebb órákban 5-10 fok lesz. Napközben 12-18 fokig melegszik a levegő.

Szerdán, május elsején főként az ország keleti felén valószínű eső, zápor, de délutántól ott is egyre kevesebb helyen lehet csapadék. A szél többfelé megerősödik, néhol viharossá is fokozódik. A minimumhőmérséklet 5-10 fok között, a nappali maximumok 14-21 fok között alakulnak.

Csütörtökön több-kevesebb napsütés mellett elszórtan lehet zápor, egy-egy zivatar. A szél megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legalacsonyabb hőmérséklet 3-11, a legmagasabb hőmérséklet 17-22 fok között alakul.

Pénteken többfelé várható eső, zápor. A szél megerősödik, helyenként viharossá is fokozódik. A minimumhőmérséklet 7-12 fok között valószínű. A nappali maximumok 14-20 fok között alakulnak.

Szombaton és vasárnap is több helyen lesz eső, zápor. Emellett megerősödik, többfelé viharossá fokozódik a szél is. A leghidegebb órákban szombaton 5-10, vasárnap 2-8 fok lesz. Napközben szombaton 10-15, vasárnap 8-15 fok várható - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzésében.

Ez helyzet Európában

Európa délnyugati része fölé anticiklon nyúlik be az Atlanti-óceán felől, ezért arrafelé általában kevés a felhő, csak a Pireneusok környékén vannak felhősebb tájak, és fordul elő kis mennyiségű csapadék. Míg ott 20 fok alatt marad a csúcshőmérséklet, délebbre 22, 27 fokot is mérnek.

Ugyancsak anticiklon alakítja Észak-Európa időjárását, ahol szintén kevés a csapadék, de a hőmérséklet elmarad ezektől az értékektől: Svédország és Norvégia középső részén előfordul ugyan 20, 22 fok, de Lappföldön 5 fok alatt marad a hőmérséklet.

A Skandináv-félsziget déli részén már gyökeresen más az időjárás, sokfelé mérnek 20-50 mm csapadékot, de még 1000 m felett is eső vagy vegyes halmazállapotú csapadék esik. A csapadékos időt többközéppontú ciklonrendszer okozza, amely ezen kívül még az Északi-tenger, a Germán-lengyel-alföld, illetve Közép- és Kelet-Európa időjárására is hatással van. E területeken sok a felhő, és többfelé eső, záporeső esik. A csapadék mennyisége csak az alacsonynyomású középpontokban jelentősebb. A legmagasabb nappali hőmérséklet a Lengyelország keleti határvidéke felett húzódó hidegfront nyugati oldalán 13, 19, a keleti felén 22, 27 fok között változik.

Hasonlóan éles választófelület figyelhető meg Oroszországban, ahol hozzávetőlegesen a 60. szélességi kör mentén húzódik egy frontrendszer. Míg ettől északra 0, +6, délre 18, 25 fok közé melegszik fel a levegő, és a frontálzóna hideg oldalán helyenként még havazás is előfordul. Hétfő estig a Kárpát-medence időjárását ciklonális hatások alakítják, több alkalommal lesz csapadék, változékony idő ígérkezik.