Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az okos város nemcsak egyetlen innovációt jelent, hanem egy komplex fejlesztési módot - mondta Frischmann Gábor, a Vialto Consulting Kft. vezető tanácsadója, a Magyar Innovációs Szövetség alelnöke. Szerinte az okos város innovációs környezete négyes partnerségre épül: a kormányzat, gazdaság, tudomány és civil szféra együttműködésére.

Egy okos város projekt kialakítása során alapvetően a közösség alapú ötlet és igény van a középpontban - vélte Frischmann, aki szerint így lehet elérni a közös célt: a minőség és hatékonyság javulását, a takarékos erőforrások felhasználását, az életminőség javítását, illetve gazdasági fenntarthatóságot.

A szakember állítja: akkor tud a fent említett négyes partnerség létrejönni, ha mindenki megtalálja benne a maga érdekét. Amennyiben bármelyik elem kiesik, úgy borítékolható a sikertelenség. A partnerség igen fontos eleme a kormányzat (önkormányzat), hiszen alapvető szervező, összefogó, az érdekelteket egy asztalhoz leültető szerepe van, amit kiegészít a szabályozó szerep is. Ez utóbbival kapcsolatban elmondta, hogy egy merev közbeszerzési rendszer például kizárhat egyes szereplőket az együttműködésből.

Amennyiben viszont megvalósul az ideális együttműködés, úgy az lényegesen csökkentheti a projekt kockázatát, ami nemcsak a helyi önkormányzatnak, hanem az abban részt vevő vállalkozásoknak is létfontosságú - vélte Frischmann. A siker pedig később exportálható is, ezzel is hasznot hajtva az adott településnek.

Okos város okos lakosnak

A város el kell, hogy érjen egy kritikus pontot, hogy el akarjon kezdeni változni - vélte Lukács László, a Smart Solutions Klaszter operatív igazgatója. A következő lépés megtalálni a megfelelő pénzügyi forrásokat, majd integrálni kell azokat a partnereket, akikkel együtt dolgozhatjuk ki a megfelelő terveket.

Ma a Google.hu 32 millió eredményt dob ki a smart city-re, ha jobban belemélyedünk, például a koncepcióra keresünk rá, akkor már igen jelentősen csökken a találatok száma, előfordulhat, hogy néhány ezret dob csak ki.

Lukács szerinte a siker érdekében leginkább a gondolkodásmódunkat kell megváltoztatni, és úgymond okosan kell élnünk, nem elég ha csak a város okos körülöttünk.