Idén két fejlesztési célú pályázatot írtak ki. Az első, csaknem 5 milliárd forintos felhívást májusban zárták le és augusztus elején hozták meg a döntéseket, amelyekkel 282 pályázatot támogattak. Augusztusban a kormány további 3 milliárd forintot csoportosított át az önkormányzati fejlesztésekre. Az erre a keretre beadott pályázatokról a múlt héten döntöttek: 195 pályázatot támogattak, a folyósítás már megkezdődött - közölte az államtitkár.

Pogácsás Tibor közölte, több mint 1800 pályázójuk volt idén. A BM az idén a legtöbb forrást, több mint 4,7 milliárd forintot útfelújításra biztosította, intézményfelújításra pedig 2,5 milliárdnál többet adott. A BM minden pályázatnál ellenőrzi, hogy az önkormányzatok szabályszerűen használták-e fel forrásokat - tette hozzá az államtitkár.

Az évenként kiírt fejlesztési célú pályázatnak három fő célja van: a kötelező feladatot ellátó intézmények fejlesztése, felújítása, a sportlétesítmények fejlesztése, valamint a belterületi utak, járdák és hidak felújítása. A források felhasználására az önkormányzatoknak két évük van.

A most elbírált pályázatok közül a legkisebb összegű, 510 ezer forintos támogatást Tésenfa község kapta járdafelújításra, míg a legtöbbet, 30-30 millió forintot Bugac, Verpelét, Lengyeltóti és Ostffyasszonyfa nyerte intézményfelújításra, illetve Hajdúszoboszló, Hajdúhadház, Nagykőrös, Kistarcsa és Sárvár út- és járdafelújításra.

A támogatási rendszer - a jövő évi költségvetési törvény szerint is - folytatódik. Ha év végén maradvány lesz a költségvetésben, akkor a még nem támogatott pályázatokra is adnak forrást - mondta Pogácsás az MTI szerint. A BM az önkormányzatok számára minden évben más pályázati forrásokat is biztosít, így a vis maior események okozta károk helyreállítására, valamint szociálistüzelőanyag-támogatásra.