Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Ma este 6-ra kor kezdődik a "Jussunk egyről a kettőre, Beteg az ország, gyógyítsuk meg!" címmel indított Kossuth téri egészségügyi gigademonstráció, amelyre a fekete ruhás nővér, Sándor Mária minden egészségügyben dolgozót meghívott, mondván az egészségügy team munka.

Ónodi-Szűcs Zoltán azzal hárította el a szervezők meghívását, hogy nem vesz részt politikai rendezvényeken, másrészt ő, inkább a tárgyalóasztal mellett zajló konstruktív vita híve. A politikus elzárkózását Sándor Mária sajnálja, mert mint azt a nol.hu-nak hangsúlyozta: a péntek este hattól másnap reggelig tartó gigademonstrációjuk nem politikai rendezvény. Összefogás a betegekkel, az egészségügyi dolgozókkal a jobb, a tisztességes körülményekért, ellátásért.

Sándor Mária elmondta, a fölszólalók sem arról beszélnek majd, hogy mi a rossz, hanem arról, milyen egészségügyet akarunk, és hogyan képzelik a minőségi betegellátást, de mint hozzátette, úgy biztosan nem, hogy félniük kelljen a jogaikért kiállóknak. Elmondása szerint amikor arról kérdezte az intézményvezetőket, megengedik-e a rendezvényről szóló plakát kiragasztását, ki udvariasan, ki durván, de valamennyien elzárkóztak.

Az előzetes jelzések alapján a térre öt-hétezer embert várnak.