A járványügyi készültség alatt folyamatosan ellátja a rendőrség a határrendészeti feltételeket, a legtöbb átkelőnel ezért a teherforgalomban több órás várakozási idő lehet. A személyforgalomban a belépőoldalon Beregsuránynál kell sokáig állni az autósoknak.

Újabb 702 állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 24 716 főre nőtt a Magyarországon beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 13 beteg, így a halálos áldozatok száma 749 főre emelkedett, 5152-en pedig már meggyógyultak. Ilyen sok haláleset egy nap alatt legutóbb a járvány első hulláma idején, május 9-én volt. Az aktív fertőzöttek száma pedig 18 815-re nőtt. Kórházban 693 ember van, 44 közülük lélegeztetőgépre szorulnak - ismertette a járványügyi adatokat Müller Cecília országos tisztifőorvos.

"A járvány most már közösségeken túl, általános az egész országban terjed. A higiéniás szabályok betartása ezért kiemelten fontos" - mondta el Müller, aki szerint általánosságban látszik, hogy jogkövetők az állampolgárok, ami segíti a járványügyi védekezést. Szerinte nagyon fontosak az előírt szabályok, de kiemelten fontosnak tartja, hogy a távolságtartásra különösen figyeljünk. "Az egyéb közösségi terekben is tartsuk be az alapvető szabályokat, a szépségszalonokban, fodrászatokban kövessék a Nemzeti Népegészségügyi Központ gyakorlati ajánlatait" - tette hozzá a szakember. Minden tekintetben azt nevezte a legfontosabb irányelvnek, hogy a szolgáltatás nyújtója és igénybe vevője is legyen egészséges, ha bármilyen tünete van valakinek, akkor kerülje ezeket a helyeket. Amíg lehetséges, mindenkin legyen maszk ilyenkor.

Jelezte, hogy a tollak, más irodai használati eszközök közös berendezések használatát érdemes kerülni. Mert ezek felületén is tovaterjedhet a betegség.

Az iskolák esetében arról beszélt, hogy október 1-én (csütörtökön) már gond nélkül elindulhat a testhőmérséklet mérése, a szükséges eszközöket beszerezték. Kedden kezdik el kiszállítani a mérőeszközöket. Ha 37,8 feletti testhőmérsékletet mérnek valakinél, akkor Müller javasolja, hogy egy pihentetés után mérjék újra ezt az adatot. Azért ezt a sávot döntötték el, mert akár a nők havi ciklusa is megemelheti a testhőmérsékletet. Kérdésre elmondta, hogy a releváns tünetek a Covid-19 esetében szerteágazók, de a láz ezek között az egyik leggyakoribb, a többi jelet nehezebb azonosítani a gyerekeknél. A 37,8 Celsius-fok feletti szint ha nem is a koronavírus jelenlétét jelzi, de azt biztosan, hogy a diákot a közösségből ki kell vonni, mert akkor a másik fertőzését sem adja tovább.

A tisztifőorvos kérte, hogy a foglalkoztatás-egészségügyi illetékes (lényegében az üzemorvosok) bevonásával a cégek döntsenek arról, hogy milyen védőfelszerelésekre van szükség, mennyi ideig kell azokat hordani, milyen más higiéniai intézkedésekre lehet szükség. Kéri, hogy ezt a kockázatbecslést végezzék el, így arra is legyenek tekintettel, hogy az egyszer használatos sebészi maszkokat legfeljebb 4 órán át hordják az érintettek. Érdemes lehet a gyakoribb csere.

Müller azt is kérte, hogy az emberek figyelmeztessék egymást a maszkhasználat szükségességére. Ismét elmondta, hogy már nincsenek gócpontok, közösségi terjedésű a járvány, ami miatt bárhol el lehet kapni a fertőzést.

A szociális intézmények tesztelése kapcsán kérdezték meg Müllert, hogy az idősotthonokba mikor kerülhetnek vissza a bentlakók a kórházakból, aki közölte: csak két negatív PCR-teszteredmény után térhet vissza egy érintett. Itt is hangsúlyozta az egyéni védőfelszerelések használatának fontosságát.

A tisztifőorvos javasolja a vitaminok (kiemelten a D-vitamin) szedését, valamint a fertőzésen már átesetteknek ajánlja a pszichológiai támogatást is.

"Nagy valószínűséggel az igazolt koronavírusos beteggel egy háztartásban élő személyek közeli kontaktok" - jelentette ki Müller, aki szerint így a tesztelés nem feltétlenül szükséges, mert a legalább kéthetes otthoni tartózkodás megakadályozza, hogy továbbadja a fertőzést.