A csoportos megbetegedések időszakába lépett Magyarországon is a járvány, ami azt jelenti, hogy az országban bárhol jelen lehet, jelen van a koronavírus, attól függően hogy milyenek az emberi kapcsolatok és a népsűrűség - jelentette ki Müller Cecília.

A tisztifőorvos a lakosság segítségét kérte, mint fogalmazott,

ha magyar emberek nem értik, azt az üzenetet ami közvetítünk, akkor önmagában hatóságoknak nincs esélyük megakadályozni a járvány terjedését.

Ismét óvatosságra figyelmeztette az időseket. Elmondta, további 7 labor csatlakozott az NNK laborhálózatához, valamint kijelölték a járványkórházakat is, hogy a lakóhelyközeli ellátást biztosítsák.

A fiatalokhoz fordulva kiemelte, az oktatás nem maradt abba, csak más formában folyik, ennek ellenére rengeteg sétálgatnak az utcákon, csoportosan, illetve rendeznek házibulikat, kérte, ne tegyék ezt, ne menjenek olyan helyre, ahol sokan vannak és gyakran mossanak kezet. A külföldről érkezőket is ismét arra kérte, maradjanak otthon két hétig, önkéntes karanténban, ha tehetik.

Arra kérdésre, hogy milyen esetszám esetén hagyják abba a kontaktok felkutatását, nem adott konkrét választ a tisztifőorvos.

Lesz-e lakhelyelhagyási tilalom?

Az operatív törzs egyelőre a jelen járványügyi helyzetnek megfelelőnek és arányosnak tartja a bevezetett korlátozásokat, ezért nem tett javaslatot a lakhelyelhagyási tilalom bevezetésére, de lehet, hogy eljön ennek is az ideje - válaszolta egy kérdésre Lakatos Tibor ezredes, az operatív törzs szóvivője. Azon országok listáját sem bővítik még, ahonnan a hazatérő magyaroknak kötelező a hatósági házi karantén.

 

Az operatív törzs megfelelőnek tartja  a jelenlegi reptéri ellenőrzést, amelyről, mint a kérdést feltevő újságíró megszólalásából is kiderült, hogy valójában nem létezik. Lakatos Tibor ennek kapcsán úgy fogalmazott, az utaslista alapján azokat ellenőrzik, akik a kockázatot jelentő országok - Knía, Olaszország, Irán, Dél-Korea - érkeznek.

Lesz-e elég légeztetőgép?

Az újságírók megpróbálták tisztázni, valójában hány lélegeztetőgép áll most rendelkezésre, mennyi a szabad kapacitás, miután korábban Orbán Viktor 2000 darabról, Müller Cecília pedig 1600 darabról beszélt. A tisztifőorvos válaszából ezúttal az derült ki, hogy 1600 gép működik, valamint

további pufferek vannak és kicsomagolatlan gépek is rendelkezésre állnak. Az NNK pontosan tudja, hogy hol vannak a gépek, s nagyon megnyugtató a helyzetünk az olaszországihoz képest, lakosságarányosan ugyanis jobban állunk.

Arra a kérdésre, hogy mikor és milyen esteszámmal tetőzhet a járvány, illetve meddig lehet indokolt fenntartani a veszélyhelyzetet, a tisztifőorvos azt mondta, bizakodó, és szeretné hinni, hogy a rendszabályok betartásával jelentősen le tudják csökkenteni a megbetegedések és egyben a súlyos esetek számát.

Ismét előkerült a teszteléssel kapcsolatos kérdés, melyre Müller Cecíila azt fejtegette, nem ért egyet azzal, hogy a több teszt lassítaná a járvány terjedését.

A megbetegedések földrajzi eloszlásáról, a fertőzöttek koráról és neméről továbbra sem osztottak meg  információkat személyes adatokra hivatkozva, noha az újságíró idézte a NAIH állásfoglalását, mely szerint ezek nem személyes adatok. Müller Cecília szerint ezek az adatok nem relevánsak a közvélemény számára.

Kiderült még:

  • Folyamatosan ellenőrzik az árakat, a nyerészkedők ellen fel fognak lépni.
  • Folyamatos a védőfelszerelések beszerzése, ezeket oda kell csoportosítani, ahol a tényleges betegellátás történik, a héten is érkeznek védőfelszerelések.
  • A büntetésvégrehajtás is növelni fogja a gyártókapacitást, ahogy beérkeznek az alapanyagok.