Operatív törzs: nő a kórházi ellátásra szorulók száma

Szombattól újabb egy hétre meghosszabbítják a kijárási korlátozásokat. A leginkább a 65 év felettiek között vannak fertőzöttek. Már 60 ember szorul lélegeztetésre a kórházakban. Nő a fertőzött idősotthonok száma - derült ki az Operatív törzs csütörtöki tájékoztatóján.
Szabó Dániel, 2020. április 16. csütörtök, 12:30
Fotó: hirado.hu

"A mai napra 1652 fertőzöttet tartunk nyílván, akik igazoltan fertőzöttek koronavírussal. Sajnos emelkedett a halálozások száma is, de az áldozatok többnyire idősek, valamint valamilyen krónikus betegség hozzájárulhatott a halálukhoz" - közölte Müller Cecília országos tisztifőorvos. Arról is beszélt, hogy újabb embereket nyilváníthattak gyógyultnak, számuk már megközelíti a 200-at. Hét laboratóriumban eddig közel 38 500 tesztet végeztek el.

"Egyre nő azoknak a száma, akik kórházi ellátásra szorulnak" - mondta el Müller, aki a konkrét adatokra térve arról beszélt, hogy a fertőzöttek legnagyobb része, 35 százaléka 65 év feletti. 23 százaléknyi a 30-40 éves korosztályban a megbetegedés. Budapesten és Pest megyében a legnagyobb a járvány penetrációja, ez 60 százalékos. " 727 felnőttet és 7 gyereket ápolnak kórházban, 60 ember van lélegeztetőgépen.

Járványos megbetegedés 11 intézetben van az idősotthonok közül, a legnagyobb gócpont a fővárosi Pesti úti ellátóhely. "A legtöbb helyen jellemzően 10 alatti a megbetegedések száma" - tette hozzá Müller. Gyermekekkel foglalkozó bentlakásos szociális intézeteknél nem észleltek még megbetegedéseket.

Müller Cecília.
hirado.hu

Idősotthonba is visszatérhet egy koronavírusos

A kórházi elbocsátások kapcsán elmondta, hogy a betegeket visszaengedhetik az otthonukba, ha jó az állapotuk. Ebben az esetben az elkülönítés és a karanténba vonulás indokolt. Gyógyulttá akkor nyilvánítanak valakit, ha legalább 2 darab, egymástól 48 óra eltéréssel készített PCR-teszt negatív lesz. Ha valakit betegen, jó állapotban engednek haza, akkor kéthetes karanténba kell vonulnia.

Ilyen esetben is befogadható valaki az idősek otthonába, de ott biztosítani kell neki az elkülönítést

- mondta el a tisztifőorvos.

"Ha valaki nem koronavírus-fertőzöttként kerül kórházba, akkor a Covid-19 betegségre nem tesztelik, így ismeretlen az állapota ebből a szempontból. Ilyenkor mindig két hétre el kell különíteni az otthonban" - ismertette a részleteket.

Több kórház is felmentést kapott a koronavírusos betegek fogadása alól. Ez csak a speciális ellátási helyeknél, intézményeknél adták ezt meg. Müller szerint ez főként az érzékeny állapotú betegeket fogadó helyeken történt ez meg.

Müller arra is kitért, hogy

a szoláriumok azért működhetnek továbbra is, mert ezeken a helyeken amúgy is minden vendég után fertőtlenítéseket kell eszközölni. Valamint csoportosulások sem szoktak történni.

Megszaporodtak a bűncselekmények

Három kórház esetében büntetőeljárást kellett kezdeményezni, mert higiéniás eszközök, valamint informatikai berendezések eltulajdonítása merült fel - mondta el Kiss Róbert alezredes. Több mint 520 esetben kellett már a hatóságoknak fellépniük, a legtöbbször álhír-, vagy rémhírterjesztés miatt. 19 837 esetben észlelték, hogy a járványhelyzettel kapcsolatban megsértették a szabályokat, eddig 4206 fővel szemben feljelentést is tettek, a többi esetben elegendő volt a figyelmeztetés.

Az érvényben lévő házikaranténok száma 12 000 felett van még, de már csökkenő tendenciát mutat - tette hozzá Kiss Róbert. A rendőrségi ellenőrzések száma viszont így is megugrik.

"Tegnap jelentést kapott az Operatív törzs, hogy az egyik hajléktalanszállón a mentőszolgálat munkatársai koronavírussal-kapcsolatos tüneteket tapasztaltak egy személynél. Igazolódott a fertőzés, majd kontaktkutatást kezdtek, amely során további 3 embert azonosítottunk" - közölte még Kiss Róbert újságírói kérdésre.

 

Korábban Gulyás Gergely kancelláriaminiszter több bejelentést is tett csütörtökön:

  • sikeres volt az önkormányzatokkal való együttműködés,
  • mintegy 500 milliárd forint ment eddig a védekezésre.
  • nem garancia, hogy meg is érkeznek a megrendelt védőfelszerelések, eszközök, de a kormány mindent megtesz, hogy rendelkezésre álljon minden szükséges felszerelés.
  • az érettségiken idén kizárólag írásbeli lesz, szóbeli csak 3578 ember esetében lesz, ahol nincs lehetőség írásbelizni. Május 4-én kezdődnek az érettségik, két hétig tart a folyamat.

Világszerte már több mint két millió esetben diagnosztizálták a Covid-19 betegséget: összesen 2 071 710 fertőzést tartanak nyilván, de ebből az aktív esetek száma 1 422 380 - ami 41 003 új regisztrált esetet jelent csütörtök reggel 9-ig 24 óra alatt. A gyógyultak száma már eléri az 512 252 főt. Globálisan már 137 078 áldozatról tudni, egy nap alatt a számuk 6 395-tel nőtt.

Magyarországon elhunyt újabb 8 többségében idős krónikus beteg. Ezzel 142 főre emelkedett az elhunytak száma, 199-ene pedig már gyógyultan távoztak a kórházból. A kormányzati információs portál szerint 12 737 ember van hatósági házi karanténban és eddig 38 489 tesztet végeztek - ahogy azt korábban megírta a Napi.hu.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

rigolya, 2020.04.17 20:27

Méghogy szakértelem és odafigyelés, és körültekintés?!

"8 nap volt a kézbesítés, hogy a tesztelés nem sikerült"

https://hvg.hu/itthon/20200417_pesti_ut_idosek_otthona_koronavirus
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

znojmo, 2020.04.17 17:37

@tegnaputan:
Bozgor te félr*mán ne átkozódj. Puliszkát sz*rók itt ne okoskodjanak, menjenek haza medvesz*ros világukba!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Sancho12, 2020.04.17 17:24

@tegnaputan: Te geci bozgor vajon a vajdád hány kórházat épített.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

tegnaputan, 2020.04.17 16:24

@Józsi2222: Ha nem tudnád a liberálnácik kórházstopot rendelt el a fővárosban.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

tegnaputan, 2020.04.17 16:23

@Koronat_Orsosra_Mozgalom_2: Fajgyűlölő mocskos náci, takarodj vissza a nürnbergi celládba!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html