Müller Cecília országos tisztifőorvos elmondta: 344 352 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 128 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 10 853 főre emelkedett. Közülük 50 éves a legfiatalabb, 96 éves a legidősebb.

Az aktív fertőzöttek száma 123 647 fő, közülük összesen 5005 fő tartózkodik jelenleg a kórházakban a járvány miatt, és 356-an szorulnak lélegeztetésre.

A koronavírus-vakcinázás kapcsán elárulta, hogy az eddig beérkezett mennyiséget mind eloltották. Hétfő estig 78579 fő beoltására került sor, elsősorban egészségügyi dolgozók és a szociális intézmények lakói részesültek az oltásban.

Új szállítmány érkezik viszont a Pfizer-vakcinákból, amely összesen 47385 fő beoltását teszi lehetővé, mivel az Európai Gyógyszerügynökség engedélyezte, hogy a gyártó egy ampullájából 5 helyett 6 embert is be lehessen oltani. Ennek oka Müller szerint, hogy a cég jelentősen túltöltötte ezeket az ampullákat, és annyira nagy mennyiséget számolt rá, hogy biztonságosan kivehető legyen a szükséges dózis, hogy az 5 helyett 6 személy beoltására is elegendő. Ezzel együtt egy személy ugyanazt az antigén mennyiséget kapja meg.

A mai napon a Moderna-vakcinákból is érkezik egy szállítmány, amely 3600 fő beoltását teszi lehetővé. Így összesen további 51 ezer embert tudnak oltásban részesíteni jelen állás szerint, amellett, hogy tartalékolnak a szükséges második dózisra is.

Hozzátette, hogy a Moderna eszköze a Pfizerhez hasonló eljárással készült. és a hatásmechanizmusában sem különbözik attól. Ettől függetlenül a két vakcina nem kombinálható a gyártói előírások alapján, bár ezzel kapcsolatban már zajlanak kutatások.

A Moderna-vakcina esetében a logisztika és a tárolás egyszerűbb: mínusz húsz fokon félévig tárolható, míg feloldás után 2-8 fokon 30 napig tárolható biztonságosan. Ezzel szemben a Pfizer terméke mínusz 70 fokon tárolandó, majd az oltás előtt csak rövid ideig javallott - általában 2 napig - ennél melegebb, de hűtött körülmények között tárolni,

Az érettségi meg lesz tartva

Meghosszabbították január végéig a tantermen kívüli digitális munkarendet a középiskolákban. A szigorítások feloldása ugyanakkor hamarosan szóba kerülhet - jelentette be Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára.

Sokan fölvetették, hogy az érettségi maradjon el, ezt azonban a kormány szeretné elkerülni mivel "felvételi káosz" alakulhat ki. Minden érintettet felszólított, hogy az ezzel kapcsolatos "hergelést" fejezze be, az érettségit fokozott biztonsági intézkedések mellett valósítják majd meg. A kormány nem tervez változtatni az érettségi időpontokon sem. Ezzel párhuzamosan a középfokú felvételi vizsgákat is a decemberben kiadott rendeletnek megfelelően kívánják megtartani. A több helyszín biztosítja, hogy tantermenként maximum 10 fős beosztás lehessen, és a megszokottól eltérően nem egy, hanem két pótnap áll majd rendelkezésre.