Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az UEFA Szuperkupa-döntőre a legnagyobb számban magyar szurkolók váltottak jegyet, kis létszámban spanyolok, és kevesebben mint 1500-an német nézők jönnek. Csak negatív PCR-tesztek felmutatásával lehet belépni a stadionba, tesztelték a csapatokat és az őket kiszolgáló személyzetet is. Őket egy buborékban tartja a nemzetközi labdarúgó-szervezet, hogy ne érintkezhessenek nem negatív tesztek birtokosaival - részletezte az intézkedéseket Lakatos Tibor. A külföldi szurkolókat is együtt tartják a rendőrök, hogy ne lépjenek kapcsolatba másokkal. Külön buszflotta szállítja őket Budapesten belül ennek érdekében.

A jegyértékesítésnél is figyeltek arra, hogy csak azok ülhessenek egymás mellé, akik azonos körből érkeznek, vagyis családok, barátok, de az eltérő csoportok nem foglalhatnak helyet egymás mellett, a sorokat sem töltik fel egészen. Kérnek mindenkit, hogy a csoportosulásra vonatkozó szabályokat tartsa be, vagy a rendőrség intézkedik velük szemben. Lakatos azt is elmondta, hogy sok mentő lesz a helyszínen, akik akár a fertőzésgyanús eseteket is azonnal elszállíthatják.

Mindenkire veszélyes a kór

Nem gyakran, de előfordul, hogy valamilyen alapbetegséggel küzdő, vagy akár semmilyen krónikus kórképpel nem rendelkező fiatal is belehal a betegségbe

- közölte Müller Cecília országos tisztifőorvos.

Csütörtökre további 750 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki újonnan a koronavírus-fertőzést, így már 21 200 beazonosított fertőzöttet tartanak nyilván. Elhunyt 7 idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 709 főre emelkedett, 4818-an pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma újabb rekordot döntött 15 673 fővel. Harmincketten vannak lélegeztetőgépen.

"A bevezetett higiéniás szabályok átgondoltak, megfontoltak, elégségesek és szükségesek, de fontos ezek betartása" - hangsúlyozta a szakember, aki külön kérte a maszkviselését. "Úgy gondolom, hogy a maszk viselése mostanra automatizmussá vált, mindenhol viseljük, ahol nem tartható kellő távolság. Akár a jogszabályi kötelezettségeken túl is" - tette hozzá Müller.

Megfizethető árat akartak a teszteknek

Ahogy arról többször is kommunikált már a kormány és az operatív törzs is, a második hullám elkezdődött, viszont szemben a tavaszi első kitöréssel, most országos korlátozásokat nem vezetett be a kormány. Első lépésként határzárat rendeltek el szeptember 1-jétől. Emellett látogatási tilalmat vezettek be a legtöbb kórházban, majd hatósági árazásúvá tették a privát laboroknak a PCR-tesztek elvégzését, az összeget 19 500 forintban határozták meg. Kötelezővé tették a maszkhasználatot az ország tömegközlekedési eszközein, bevásárlóközpontjaiban, mozijaiban és színházaiban is, hétfőtől a szabály megszegéséért pénzbírság is járhat.

A PCR-tesztek kapcsán megint sok kérdés érkezett - Müller szerint - az operatív törzshöz, ezért elismételte, hogy nem véletlenül 2 helyről vesznek mintát: nem a vírust, hanem annak örökítőanyagát mutatják ki a szervezetben. Nem teljesen pontosak az eredmények, de "ezt használja a WHO, a világ", és ennél hasznosabb megoldás nincs arra, hogy a betegek pillanatnyi fertőzöttségéről képet kapjanak. "Járványügyi érdek, hogy a betegség hordozóját felismerjük, az izolációval megakadályozzuk, hogy terjessze a vírust" - magyarázta a tisztifőorvos, aki hangsúlyozta, hogy a gyanús betegek számára a háziorvos kérésére a mintavétel továbbra is teljesen ingyenes.

"Alig van egy elenyésző kisebbség, amit térítés ellenében végeztek el, hogy külföldről hazatérők a karanténból szabadulhassank" - állította Müller Cecília a magánlaborok tesztjei kapcsán. A hatósági ár céljáról elmondta, hogy "reális árat" határoztak meg, amit önköltségszámítás alapján döntöttek el. Szerinte aki átesett ezen a vizsgálaton, az tudhatja, hogy van egy anyagköltsége, egy vizsgálati díja a procedúrának, valamint a mintavételi kit kerül pénzbe, ezért ilyen szűkre szabott az árazás a magánlaborokra nézve, ennek kell csak beleférnie.

Egy enyhén zajló betegségnél nem is mindig találunk pozitivitást, de később megismételve már jöhet ilyen eredmény. Emiatt nem is feltétlenül fertőző az, aki pozitív, hiszen kevesebb vírust termel. A WHO alapján, aki három napja tünetmentes, de a tünetek kezdete óta 10 nap eltelt, megszüntethető az elkülönítés - magyarázta a szabályozást a tisztifőorvos. Tíz nap után a tünetmentes eseteknél is feloldható az izolálás.

Azt mondta, hogy elegendő reagens van most a laborokban, de rendelkezésre áll minden járványügyi védekezési és vizsgálati eszköz, miközben nagyon nagy az igény is ezekre.

Jól jön az influenza-oltás, forduljon mindenki orvoshoz

"Minden védőoltást megelőzően le kell zajlania egy orvosi vizsgálatnak, hogy valaki oltható, vagy sem. De minden évben van influenza-oltás, eddig sem tudták az orvosok biztosan, hogy valaki elkapta-e már az influenzát" - válaszolta arra a kérdésre, hogy mekkora kockázatot jelent az oltás idén, akkor ha valaki tünetmentes koronavírus-fertőzött. Müller szerint ez nem nagy kockázat, fontosabb, hogy a veszélyeztetett csoportok oltassák be magukat.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy nem helyes megoldás, ha az óvodákban eltiltják a gyerekeket az épületen belüli fogmosástól, attól félve sem az, hogy ilyenkor a gyerekek sok folyadékot "fröcsöghetnek szét". Azt kérte Müller, hogy inkább nagyobb távolságra álljanak egymástól a gyerekek a folyamat alatt, így védekezzenek a betegség terjedésével szemben.

Arról is beszélt, hogy ha a gyerek náthás, vagy valamilyen betegség tüneteit mutatja, akkor a szülők vegyenek igénybe orvosi segítséget, aki vizsgálat alapján dönt majd a fertőzés vizsgálatáról.

"Azt kérem, hogy az elhasználódott, elpiszkolódott egyszerhasználatos maszkokat ne hordjuk sokáig. Napi egyszer legalább érdemes ezeket cserélni" - ismertette ajánlásait a szakember. A házi készítésű maszkok kapcsán arról beszélt, hogy pamutból érdemes őket készíteni, de ezeket is - például egy bevásárlás után - mossák el, ahogy hazaértek, többet azt ne hordják. Hatvan fokos mosást javasolt a tisztifőorvos.

Az este 11 órás záróra kapcsán (mely a vendéglátóhelyekre vonatkozik) arról beszélt, hogy a cél az volt, hogy minél rövidebb ideig legyenek ismeretlen egészségügyi hátterű emberek egymáshoz közel.

Zárva vannak a határok

Bár több sajtóbeszámoló is arról szólt, hogy megállítás nélkül lehet bejönni több magyar határátkelőn, Lakatos Tibor elmondta, hogy a rendőrség lezárta a határokat, és folyamatosak az ellenőrzések.

"Az állampolgárok megfelelő komolysággal veszik tudomásul a kibővített korlátozó szabályokat" - magyarázta a rendőrségi szakember, aki szerint kevés kihágást tapasztalnak. A hatóságok ezt folyamatosan ellenőrzik is, de a rutin szolgálatellátás mellett, nem razziaszerűen.

Ha valaki átesett már a fertőzésen, egy a magyar hatóságok által kiállított egészségügyi igazolással - akár egy korábbi PCR-teszt eredményével -, ha hat hónapon belül történt ez, akkor beléphetnek az országba a határon. Lakatos Tibor ismertette: ez egy kivétel a karantént kötelezővé tevő kormányrendelet kapcsán.