Eddig 10 500 cég, 137 ezer dolgozót érintve jelentkezett a munkahelyek megtartását szolgáló bértámogatásra - mondta az operatív törzs napi tájékoztatóján Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

A programot augusztus 31-ig meghosszabbítja a kormány, látva a piaci reakciókat. Lehetőség van, hogy a különböző csoportokra, külön területeken dolgozó alkalmazottakra is pályázhassanak.

A beadott igényeknél eddig 90 százaléknál volt pozitív döntés, a többit még vizsgálják. Nagyjából 98 százalékban lehet pozitív választ adni, a legtöbb probléma adminisztratív jellegű, ezeket lehet pótolni és megismételni a pályázatot.

Az innovatív területeken dolgozóknál sok olyan ajánlatot kap az értékes munkaerő külföldről, amely már elgondolkodtató, ezért fontos a kormányzatnak, hogy támogatást nyújtson a cégeknek, hogy megtarthassák az innovatív munkaerőt - mondta Bodó.

Munkahelyteremtő programot is indított a kabinet, ezzel hetvenezer új munkahelyet tudnak teremteni, 84 milliárd forint áll rendelkezésre 6 plusz 3 hónapra, megosztva a kormány és a munkáltató között. Személyenként ez legfeljebb havi 200 ezer bruttó munkabér, nettó 112 ezer forintot jelent. Így 9 hónap alatt egymillió forint jut a dolgozóknak. Eddig 3200 munkavállalóra adtak be négymilliárd forint értékben igény, az elsők kis- és középvállalkozóktól jöttek.

Ágazati szinten szálláshely, kereskedelem, építőipar a legtöbbet igénylő szegmensek. Ezek a cégek a támogatással visszavehetik akiket korábban kényszerből elbocsátottak, vagy új dolgozókat is felvehetnek a gazdaság felpörgetésében.

Nyitottak vagyunk arra, hogy folyamatosan módosítjuk a szabályokat

- mondta Bodó Sándor, aki szerint az eddigi módosításokat is a foglalkoztatóktól kapott visszajelzések alapján lépték meg.

Jelenleg 3841 az összes igazolt megbetegedés, újabb 25 fő fertőződését igazolták az elmúlt napon. Nagyjából 4 százalék csak azon betegek aránya, akiknek nem volt semmilyen krónikus betegsége - mondta Müller Cecília országos tisztifőorvos.

Hasonló az országos eloszlás, ami azt is jelenti, hogy számottevően nem nő az új fertőzöttek száma. Jó hír, hogy egyenletes az új fertőzések eloszlása, Budapest és hét megye érintett. Az elmúlt napon idősotthonból, szociális ellátóból nem érkezett újabb fertőzésről hír.

Müller a május 30-i dohányzás ellenes világnap kapcsán kifejtette a cigarettázás veszélyeit, különösen most, a koronavírus járvány idején. Mint kifejtette, a most betiltott elektromos cigarettáknak is komoly az egészségkárosító hatása.

Az óvodák újranyitásáról Müller megismételte, az a lényeg, hogy csak egészséges gyerek menjen közösségbe, akit a szükséges elővigyázatosság betartása mellett egészséges szülő szállítson.

Elkezdődik egy magyar fejlesztésű lélegeztetőgép gyártása, ebből napi 10 darabot tudnak előállítani - mondta Kiss Róbert rendőr alezredes.

Mostantól lehet autós könnyűzenei koncertet tartani, a szervezők kötelesek itt is betartani a szabályokat. A trianoni békeszerződés évfordulóján megtarthatók a megemlékezések, kulturális események, itt is ügyelni kell a távolságtartásra.