Operatív Törzs: az elmúlt 24 óra rossz híreket hozott Magyarországon

Már megvan a hetedik gyógyult is, de két újabb áldozatot követelt a járvány - mondta el a Koronavírus-fertőzés Elleni Védekezésért Felelős Operatív Törzs (OT) pénteki online sajtótájékoztatóján Müller Cecília országos tisztifőorvos. Közölték, hogy továbbra sem terveznek területi lezárásokat, viszont felfüggesztik a vízkorlátozásokat a számlatartozóknál.
Szabó Dániel, 2020. március 20. péntek, 15:07
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

"Az elmúlt 24 óra rossz híreket hozott a számunkra, már 85 főre emelkedett a fertőzöttek száma. Ismételten két újabb elhunytról kell beszámolnunk, így immár háromra nőtt a betegség elhunytjainak száma" - mondta el Müller. Mivel a két új áldozat 68 illetve 79 éves volt, valamint más krónikus betegségektől is szenvedtek, a szakember ismét megkérte az időseket, hogy maradjanak otthon, kerüljék a kapcsolatot másokkal.

Ismét elmondta, hogy a járvány már a csoportos megbetegedések fázisába lépett. Arra kért mindenkit, hogy tegye meg, amit megtehetnek: maradjanak otthon az emberek, a külföldről hazaérkezők különítsék el magukat, az idősek pedig maradjanak otthon. Így elejét vehetik, hogy a tömeges megbetegedések fázisába lépjünk, vagy késleltethetjük azt. Újságírói kérdésre elmondták, hogy sem egyes városok, sem városrészek lezárását nem tervezik.

Lakatos Tibor, az OT műveleti vezetője elmondta, hogy a határokon órás sorok várnak az ellenőrzésen, főleg Röszke és Hegyeshalom terhelt jelenleg. Most 42 fő van a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, részint azok, akik arra várnak, hogy elutazzanak Magyarországról, részint pedig arra, hogy engedélyt kapjanak a belépésre. A várakozás idejére élelmet, ivóvizet és ágyat is biztosítanak az itt ragadt külföldieknek. 3150-nél is több ember van már hatósági házikaranténban itthon, 69  esetben szabálysértést tapasztaltak.

"Hiába az egészségügyi dolgozók erőfeszítései, ha a lakosság nem tartja be a kéréseket úgy, hogy potenciális vírushordozók" - magyarázta Lakatos Tibor a problémát.

Az üzletek bezárása miatt 3 főt figyelmeztettek, 7 embernek pénzügyi bírságot adtak. Kilenc ember ellen feljelentést is kellett tenniük. Több csalót is találtak már a rendőrök, volt aki az ÁNTSZ-dolgozójának kiadva magát több millió forintot kért, azt ígérve, hogy védőoltást ad egy cég dolgozóinak. Az új koronavírus-járvánnyal összefüggésben 22 gyanúsított ellen kezdtek eljárást bűncselekmény gyanúja miatt.

Azt is közölte, hogy már több szolgálató felfüggesztette a víz- és villanyórák leolvasását. Hamarosan pedig a vízkorlátozásokat is leállítják a járvány idejére a számlatartozóknál.

Létrejöttek a megyei védelmi bizottságok, amelyek az egészségügyi ellátást fogják támogatni. Valamint 71 cégnél a Honvédség irányítói törzsei megjelentek.

"Katonai járőrök jelennek meg a napokban több városban. A rendészek célja, hogy segítsenek, erősítsék a biztonságérzetet, vagy rendészeti feladatokat lássanak el" - mondta el Ruszin Romulusz, a Honvédség dandártábornoka. Azt is elmondta, hogy közel 1000 katonát vezényelnek a határokra.

Magyarországon a fertőzöttek között van 10 iráni, 1 brit, 1 kazah és 73 magyar állampolgár - olvasható a kormányzati tájékoztatási portálon. Az első beteg, egy 75 éves férfi március 15-én vasárnap hunyt el.

Globálisan eddig 244 600 embernél mutatták ki a kórt, a gyógyultak száma több mint 86 ezer, a halottaké pedig több mint 10 ezer.

A járvány terjedését itt követheti:

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Koronat_Orsosra_Mozgalom_2, 2020.03.20 21:47

Bezárni mindent, és mindenkit! Abból nem lehet baj!

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Zsaba, 2020.03.20 18:37

Ez mitől rossz hír te nyomorult agyhalott cseléd? Naponta 28 ezer ember hal a világban éhen eközben az nem baj seggnyaló?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

narancsragacs, 2020.03.20 18:02

És mit keres itt 10 iráni fertőzött ? - megvédjük viktor mégsem védte meg a népet ?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html