Jó hírt közölt Müller Cecília: sikeres volt a védekezés

Sikeres a védekezés, csökkent az új fertőzöttek száma, az aktív fertőzötteké is csökken, a gyógyultaké pedig nőtt. A pedagógusok tesztje is biztatóan alakult a hétvégén.
Herman Bernadett, 2021. január 4. hétfő, 11:52
Fotó: hirado.hu

Megtartotta idei első sajtótájékoztatóját az Operatív Törzs. György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára ismertette az egészségügyben, szociális  és oktatási intézményekben, valamint a közigazgatásban végzett tesztek tapasztalatait. A szünet utolsó hétvégéjén is tesztelték az óvodai és iskolai dolgozókat, a teszt ingyenes és önkéntes volt, hogy iskolakezdésre lehetőleg ne menjenek be beteg emberek dolgozni a köznevelésbe.

Összesen 20 744 óvodai és iskolai dolgozó ment el a tesztelésre országszerte. Az eredményeket folyamatosan értékelik, de lényegesen jobbak, mint a korábbiak. Egy hónapja 2 százalék körüli volt a fertőzöttség, most már csak 209 pozitív eredmény volt, ami 1,01 százalékos arány. A pozitív eredményűek nem mennek dolgozni, házi karanténban maradnak. Eddig mintegy félmillió tesztet végeztek el a közintézményekben - mondta György István. A következő feladat a tesztelés után az oltási tervek kidolgozása és végrehatjása, ezzel is György Istvánt bízták meg.

Célba értek a védelmi intézkedések

A védelmi intézkedések elérték a céljukat, egyre kevesebb az új fertőzés - mondta Müller Cecília országos tisztifőorvos. Hétfőn újabb 856 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (Covid-19), ezzel 328 851 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 93 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 9977 főre emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 174070 fő, az aktív fertőzöttek száma 144804 főre csökkent. 5667 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 400-an vannak lélegeztetőgépen.

"Fontos, hogy felismerjük a védőoltások fontosságát" - mondta Müller Cecília. Ezzel nem csak magát, de a környezetét és az egészségügyi dolgozókat is megvédi az, akit beoltanak. Már közel 12 ezer egészségügyi dolgozó kapta meg az első oltását. A 25 oltópontnál lehet időpontot kérni, az egészségügyi dolgozók ott jelentkezhetnek be. Jelenleg a fekvőbetegeket ellátó intézmények dolgozóit oltják. Egyes intézményekben ki is szállítják a vakcinát, nem kell bemenni az oltópontra. A járóbeteg-ellátásban és a többi egészségügyben dolgozó, valamint a gyógyszerészek is foglalhatnak már időpontot.

Kedden újabb, 39 ezer fő oltására elegendő oltóanyag érkezik az országba. Az oltási terv végrehajtása annak megfelelően történik majd, mennyi vakcina áll rendelkezésre. Oltásra a vakcinainfo.gov.hu oldalon és levélben is lehet jelentkezni.

Szilveszterkor is résen volt a rendőrség

A hétvégén és szilveszter éjjel 636 személlyel szemben intézkedtek a maszkviselés szabályainak megsértése miatt - mondta Kiss Róbert rendőr-alezredes. Összesen öt üzletet zártak be ideiglenesen. Szilveszter éjjel egy V. kerületi étteremben magánrendezvényt tartottak, 60 napra bezárták a helyet, és a részt vevőkkel szemben intézkedtek. A VII. kerületben szintén volt egy magánrendezvény egy zenés-táncos helyen, amit szintén bezártak, az ott bulizókkal szemben is intézkedtek. Egy V. kerületi üzlet és egy VII. kerületi kávézó is megsértette a nyitva tartásra vonatkozó rendelkezéseket. Ezeket is bezárták.

Szilveszterkor a szokásosnál több rendőr volt az utcákon, de nem volt sok dolguk. Nagyobb csoportosulások a közterületeken nem alakultak ki.

A Pfizer vakcináját 16 éves kortól lehet beadni, fiatalabb gyerekek számára egyelőre nincs védőoltás, nem tesztelték még eléggé ezt a csoportot - mondta Müller Cecília. A gyerekek kevésbé veszélyeztetettek, először a veszélyeztetettebb csoportokat tesztelték, de a gyerekeknek adható oltások fejlesztése is zajlik. Az orosz vakcinát tesztelik, ha megfelelőnek találják, azzal is olthatnak majd.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

narancsragacs, 2021.01.04 19:01

Mihez képest ? és milyen védekezés a túlárazott fürkész beszerzések ? :))))
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

csonti70, 2021.01.04 18:50

Tökéletes. Mostmár fellélegezhetünk bátor vezéreink mindent legyőznek mint az észak koreai vezetés. Idén ( múlt évhez hasonlóan) nem halt meg senki rákban,szív érrendszeri betegségben,stb. Még az influenza is elkerülte hazánkat. Mert erőskezű vezérünk és hős keresztény csatlósai (sport vadász állatgyilkos) elűzték legyőzték hitvány támadó népsanyargató betegségeinket. Mi van Sorossal? Kilőtték? Úgy hiányzik a tv2-ről!?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bobby11, 2021.01.04 12:10

Az fasza. Akkor már csak azt kéne elmondanotok, mikor hagyjátok végre normálisan élni a népet.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html