György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára az elmúlt héten lezárult célzott csoportos gyorstesztelés első köréről elmondta, nagyobb arányú részvételre számítottak. Több mint ezer tesztelőcsapat több mint 10 ezer helyszínen végezte a mintavételt,  a 181506 főből 2,44 százalék, 4436 fő bizonyult pozitívnak. A teljes érintett létszámra vonatkoztatva ez az arány 1,64 százalék, hasonlóan a szlovák és bajor csoportos tesztelés eredményéhez.

A bölcsődei dolgozók 79 százaléka (11113 fő) vett részt a tesztelésben, 1,8 százalékuk (195 fő) volt pozitív. Az óvodai dolgozók 74 százalékát tesztelték (34964 fő), a pozitivitás 2,3 százalék (811 fő) volt. Általános iskolákban 73 százalékos részvétel (95102 fő) mellett 2,3 százalék (2170 fő), a szociális intézményekben 24452 fő vetette alá magát a tesztelésnek, 3,73 százalékos (911 fő) volt a pozitivitás. Szakképző intézetekben 64 százalékos (5653 fő) részvétel mellett 2,6 százalék (146 fő) volt a pozitivitási arány.

Az egészségügyi dolgozók közül 10222 vettek részt, 1,96 százalékos pozitivitást mutattak ki a tesztek, ez az eddigi arányoknak megfelelő.

A második kör már elkezdődött, aki teheti, éljen a lehetőséggel - mondta György István, álhírnek nevezve azt az állítást, amely szerint retorzió éri azt a személyt, aki nem veti alá magát a mintavételnek.

Elmondta még, hogy az operatív törzs döntött arról, hogy a következő körben az államigazgatásban az ügyfélszolgálatokon dolgozók körében folytatódik a tesztelés. Az egyetemisták kirendelése a velük való egyeztetés alapján történt, szállásukat, étkezésüket biztosították, megkapták  az NNK által előírt védőfelszerelést, és kollektív biztosítást kötöttek rájuk

Keddi statisztika

3951 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (Covid-19), ezzel 221 073 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 154 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 4 977 főre emelkedett. A gyógyultak száma jelenleg 64 802 fő, az aktív fertőzöttek száma 151 294 fő. Az aktív fertőzöttek 20 százaléka, az elhunytak 23 százaléka, a gyógyultak 25 százaléka budapesti. 7884 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 662-en vannak lélegeztetőgépen.

Müller Cecília országos tisztifőorvos hozzátette, a181506 elvégzett teszt adatát most vezetik át egységesen a koronavirus.gov.hu oldalra.  Elmondta, a mára elhunytak között a legfiatalabb 27, a legidősebb 98  éves volt.

A tisztifőorvos kiemelte, hogy az adatokat mindig a helyén kell kezelni. Előfordulhat például, hogy a gyógyultak száma nem kiegyenlített, mert az egészségügyi szolgáltatók szakaszosan vezetik ki a gyógyultakat a rendszerből. Az igazolt fertőzöttek számát azonban folyamatosan regisztrálják.

A piacon megjelent egy olyan gyorsteszt is, amely az influenzavírust különíti el a koronavírustól, illetve  az influenzavírus típusát is el tudja különíteni. Ezeknek a teszteknek a megbízhatóságát még vizsgálni kell.

Megismételte, nagy a terhelés az egészségügyi intézményekben, ezért mindent el kell követnünk, hogy elkerüljük a fertőzést.

A 48. heti szennyvízmintákat elemezve Miskolcon csökkent a koronavírus örökítőanyagának mennyisége, Békéscsabán, Nyíregyházán, Salgótarjánban, Székesfehérváron  nem változott, Szombathelyen pedig nőtt.

A koronavírus-oltásra vonatkozó kérdésre Müller Cecília azt mondta, az előzetes igényeket a hamarosan elérhető vakcinainfo.gov.hu  oldalon lehet majd regisztrálni. Egyelőre Magyarországon nem áll rendelkezésre oltásra alkalmas vakcina, úgyhogy senki nem késett le semmiről - hangsúlyozta a tisztifőorvos türelmet kérve. Megkegyezte, hogy a regisztrációra az igények felmérése miatt van szükség, ha korlátozottan lesz elérhető a vakcina, akkor figyelembe kell venni a prioritási listát, első körben mindenképpen az egészségügyi dolgozók kapnak belőle.