Tízből nyolc megkérdezett szerint jobb lenne, ha nem állítanánk át évente kétszer az órát, hanem egy időszámítás lenne hazánkban és Európában - derül ki a Publicus Intézet a Népszava megbízásából március 22-25 között 1001 fő megkérdezésével készített országos reprezentatív közvéleménykutatásából.

A három évvel ezelőtti felméréskhez képest enyhén növekedett azok aránya, akik inkább egy időszámítást szeretnének. Most a válaszadók kétharmada azt mondta, ha választhatna időszámítást, akkor a nyárit választaná, amikor este tovább van világosabb.

 

  • Közel minden hetedik megkérdezett úgy tudja, hogy az óraátállítás azért van, mert konkrét gazdasági haszna van, míg tízből négyen úgy gondolják, hogy már nincs semmilyen gazdasági haszna.
  • Tízből nyolc (81 százalék) megkérdezett szerint jobb lenne, ha nem állítanánk át évente kétszer az órát, hanem egy időszámítás lenne hazánkban, és Európában. Mindössze 13 százalék gondolja másként. A korábbi felmérés során még a megkérdezettek háromnegyede (78 százalék) mondta azt, hogy jobb lenne, ha nem állítanánk át évente kétszer az órát, hanem egy időszámítás lenne. Akkor is mindössze 14 százalék gondolta másként.
  • Most leginkább a városokban, illetve a községekben és kertes házban lakók gondolják úgy, hogy jobb lenne óraátállítás nélkül (85-83-83 százalék); az óraátállítás mellett leginkább a panelházakban, és a megyeszékhelyekén élők vannak. (22-17 százalék)
  • A válaszadók kétharmada (65 százalék) ha időszámítást választhatna, akkor a nyárit választaná, amikor este tovább van világosabb. A megkérdezettek negyede (26 százalék) szerint a téli a jobb, amikor reggel hamarabb világosodik.
  • Bár minden korcsoportban többségben vannak azok akik inkább a nyári időszámítást választanák, a 45-59 év közöttiek 30 százaléka, illetve a 60 évnél idősebbek 29 százaléka szerint a téli időszámítás lenne a jobb.
  • A 2018-as felmérés során 62 százalék választotta volna a nyári időszámítást, ahhoz képest egy 3 százalékpontos növekedés.