A konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) Orbán megnyeri a választást Magyarországon címmel közölte nyomtatott kiadásában Stephan Löwenstein beszámolóját, aki kiemelte, hogy a Fidesz a szavazatoknak "csak" nagyjából a 46 százalékát szerezte meg, de így is majdnem kétszer erősebb, mint a baloldali összefogás és a Jobbik, és elérhető közelségbe került számára a kétharmados parlamenti többség. A baloldal egy "maroknyi" egyéni mandátumot visszahódított, és erősödött a "szélsőjobboldali" Jobbik is, amelynek keleten és délen vannak fellegvárai, de a "külsőleg mérsékelt" kampánya révén a fővárosban és a nyugati választókerületekben is előretört - tette hozzá.

A konzervatív Die Welt az online kiadásában Boris Kálnoky cikkét közölte Orbán a kétségbeesett ellenzéknek köszönhetően nyert címmel. A szerző kiemelte, hogy a baloldali ellenzék Összefogás néven kívánt indulni, de még ezt sem sikerült elérnie, mert a név már foglalt volt, és amikor az urnák lezárása után "kirajzolódott a totális vereség", az ellenzéki szövetség tagjai "mindenféle összefogás nélkül bánkódtak".

A Jobbik civilizáltabb lett

Az eredmények azt mutatják, hogy "a balliberális szellemiség" már csak Budapesten létezik, "és ott is csak a pesti belső kerületekben" - tette hozzá Kálnoky. Kifejtette, hogy a Jobbik "megfékezte a rasszista kirohanások iránti hajlamát" és "valamivel civilizáltabban lépett fel" a kampányban, ami hozzájárult "jelentősen javuló" eredményéhez. Ugyanakkor az is segített, hogy a Jobbikon kívül nem volt más választható párt azok számára, akik "nemrégiben csalódtak a Fideszben, de még mindig csalódottak a baloldalban", amely 2002 és 2010 között a "szánalmas" gazdaságpolitikájával és korrupciós botrányaival "alaposan lejáratta magát". Kiemelte: "a Fidesznek is meg kellett emésztenie néhány botrányt, de a gazdaság stabilizálódott, a munkanélküliség csökken, a foglalkoztatottság emelkedik", és "úgy tűnik, a választók mindezt honorálják".

A baloldali Frankfurter Rundschau Nem korrekt választás címmel közölte Ulrich Krökel kommentárját, aki kiemelte, hogy Orbán Viktor győzelmének "rossz mellékíze" van, mert a választás "ugyan szabad és titkos volt, de nem volt korrekt". Orbán az utóbbi négy évben "az egyeduralmát olyan 'irányított demokráciává' alakította át, mint amilyet Vlagyimir Putyin hozott létre Oroszországban". A Kreml vezetője végül "autokráciát" épített rendszeréből, "amelytől Magyarország távol van". A legfontosabb "fékező erő az EU", amely ugyan "tétován reagált Orbán antidemokratikus dühöngésére", de megakadályozta, hogy elfajuljon a helyzet. Ugyanakkor mindez nem elég Orbán "tartós hatalmának megakadályozásához" - tette hozzá Krökel, hangsúlyozva: "az lesz a döntő, hogy a megosztott baloldali ellenzék képes lesz-e végre újjászervezni magát".

Orbán lehet, hogy téved

A liberális Süddeutsche Zeitung hírösszefoglaló mellett kommentárt is közölt Cathrin Kalhweittől, aki kiemelte, hogy Orbán Viktor szerint "15-20 évig" kell egyetlen politikai "erőtérnek" vezetnie az országot, és ezzel "a Fideszre és saját magára gondol", de "meglehet, hogy téved". Nem azért, mert "a kevéssé meggyőző baloldali ellenzék keresztülhúzza számításait", hanem azért, mert "soviniszta" politikájával "kinyitotta Panora szelencéjét, ami a jobboldali radikális Jobbik megerősödésében mutatkozik meg" - írta a liberális lap szerzője, kiemelve, hogy Orbán "soha nem tett kifejezetten antiszemita vagy rasszista megjegyzéseket", de "megdöntött egyes tabukat", és "hosszútávon a Jobbik lehet az (a párt), amelyik megtorpedózza a jövőre vonatkozó terveit".

Nehéz feladat

A könnyű győzelem ellenére nehéz feladat elé néz Orbán címmel közölt írást a Die Presse című konzervatív osztrák napilap. "Ha lakosság számára nem sikerült visszahoznia a fejlődést és a jólétet, az országot további politikai radikalizálódás fenyegeti - írja a szerző. Úgy véli, Orbánnak át kell gondolnia a külföldi vállalatokkal szembeni politikáját, mivel nemcsak a szakemberek, hanem a befektetők is kivonulnak az országból. A nemzetközi cégekre kivetett különadó csak egy a sok "önkényes" törvényalkotási gyakorlat közül. A választások előtt meghirdetett tízpontos programról megjegyzi: "Kétségtelenül nagyravágyó a politikai program. Azt azonban, hogy a nacionalista politika folytatása és a szükséges gazdasági nyitás között (Orbán) összhangot tud-e teremteni, nemcsak a legélesebb bírálói kétlik" - zárja írását a szerző.

A Der Standard című osztrák liberális lap párhuzamot vont Orbán Viktor magyar és Robert Fico szlovák miniszterelnök politikája között. Ficót "Orbán baloldali párjának" nevezi. Az EU megint elfeledkezett Kelet-Európáról című cikk utal a Frankfurter Allgemeine Zeitung című konzervatív német lap tudósítójára, aki szerint Közép-Európában "putyinizálódás" figyelhető meg. Orbán rendszerének veszélye nemcsak Magyarországon érezhető, számos országban "repedés" keletkezett a demokráciában, főleg Kelet-Európában - véli a szerző. A probléma mélyebben gyökerezik, hiszen a magyar törvényeket mindig "javítani" és EU-konformmá kellett tenni. Ezt azonban Orbán nem látja be és "tovább provokál" - teszi hozzá a kommentárjában Thomas Mayer.

Viktátor nem fog hidat építeni címmel közölt cikket a Kurier osztrák lap. A magyar miniszterelnök egy korábbi, a Kuriernak adott interjúját idézi, amelyben Orbán Viktor megjegyezte: minden európai politikus titokban ilyen (kétharmados) hatalomról álmodik, mint amilyet most ő magáénak tudhat. A mostani választáson Orbán kezére játszott az erőtlen és egymással civakodó baloldali ellenzék, amely semmit tudott felmutatni az "öntudatos populistával" szemben - véli a szerző, aki szerint a győzelem mértékét viszont a kormányfő a rá és a Fideszre szabott választási törvénynek köszönheti. A magyar választók fele, akik nem rá szavaztak, arra készülhetnek, hogy Orbán nem fog hidat építeni ellenfeleihez, nem fog kompromisszumot keresni, ez távol áll "Viktator" Orbán természetétől - írta jegyzi meg a lap. Ellentámadásokkal, védekezéssel és agresszív retorikával mutatja meg majd az erejét - olvasható a vezércikkben.