Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A kormányfő jó hírnek nevezte, hogy már mintegy 700 ezren védettek Magyarországon: 310 ezren már legalább egy oltást megkaptak, 383 ezren pedig már igazoltan átestek a betegségen.

Rossz hír azonban, hogy a fertőzések számának csökkenése megállt, újra emelkedik. A friss adatok szerint ugyanis az új koronavírus-fertőzöttek száma 1860, elhunytak 99-en, kórházban 3828-an fekszenek, lélegeztetőgépen pedig 299-en vannak.

Tartanunk kell a szabályokat - hangsúlyozta a miniszterelnök. Szavai szerint az utóbbi néhány napban egész Európában megfordultak a kedvező tendenciák, Magyarországon is, a feltételezések szerint a brit vírusmutáns miatt.

Nem szükségesek további szigorítások, mert "most már van annyi vakcinánk, hogy a jól megszervezett oltással legalább annyit tudunk javítani a helyzeten, mint amennyi a helyzet természetes romlása" - fogalmazott a kormányfő.

Ha a kínai vakcinával is elkezdődhet az oltás - ami nincs messze már -, akkor húsvétig minden eddig regisztráltat be tudnak oltani, 2 millió 448 ezer embert - mondta Orbán Viktor. Júniusra pedig hatmillió felett járhatunk.

A miniszterelnök hangsúlyozta, minden vakcinaszállítmányt külön megvizsgálnak a hatóságok, arra pedig, hogy miért nem várjuk meg az Európai Gyógyszerügynökséget, kérdéssel felelt: "Miért gondoljuk, hogy az európai szakemberek okosabbak, mint mi? Saját magunkban kell bízni".

Ma kapják meg a nyugdíjasok a négy év alatt visszaépítendő 13. havi nyugdíjuk első (egyheti) részét, ezt a kormányfő a baloldali kormányzás utolsó romjainak eltakarításaként írta le.