Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Pár órával Orbán Viktor parlamenti bejelentése előtt a szakszervezetek, munkaadói szervezetek és a kormány hétfői internetes egyeztetésén (VKF) még szóba sem került, hogy az állam állást kínál mindenkinek, aki a járvány miatt kialakult gazdasági válságban veszíti el a munkáját és nem talál új piaci munkahelyet - írja a napilap, amelynek Mészáros Melinda, a Liga és Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke is megerősítette, hogy nem kaptak információt a kormány által megígért foglalkoztatási lehetőségekről.

Egyelőre azt tartják valószínűnek, hogy az emberek tömeges foglalkoztatását vezényléssel vagy közmunkával valósítanák meg. Viszont Herczog László közgazdász, a Bajnai-kormány szociális és munkaügyi minisztere szerint munkának azt a hasznos tevékenységet lehet tartani, amiből valamilyen hozzáadott érték keletkezik, így ezek a megoldások egyelőre kevéssé tűnnek érdemi válságkezelésnek. Herczog hiányolja a kormányzati részről a tervek ismertetését. Hogy itt adóssága van a vezetésnek, jól mutatja, hogy a versenyszféra érdekegyeztetésén Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a tervekre vonatkozó kérdésekre csak annyit felelt, nem lövi le a poént.

Viszont problémát jelent, hogy egyelőre azt sem tudni, hányan váltak munkanélkülivé: a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat regisztrált álláskeresőket rögzítő számai két hete közölt heti 12 ezres növekedését trendnek véve, mostanra már 350 ezer fő lehet munkanélküli összesen az országban. A statisztikai hivatal más módszerrel ennek a felét méri. és akkor még nem beszéltünk az adóhatóság adatairól. Azt, hogy nehéz eligazodni a munkanélküliségi adatokban, a szakszervezetek is kifogásolják.

Sok ember viszont addig is bajban van, míg a kormány a nyáron elkezdi a "mindenkinek állást biztosítunk" programját: a segélyekhez szigorú feltételeknek kell megfelelni, például az álláskeresési támogatás csak annak jár, aki az előző három évben 365 napot dolgozott, így azok, akik időnként külföldön vállaltak munkát, feketén vagy bizonytalan körülmények között dolgoztak, szintén nincsenek benne a statisztikákban.