Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A magyar miniszterelnök szerint a csúcs mozgásterét némileg behatárolta, hogy most egy francia választás után és egy német választás előtt vagyunk. Ugyanakkor összességében úgy vélekedett, hogy a korábbiakkal összevetve régen volt ilyen kooperatív, együttműködésre törekvő és pragmatikus tanácsülés.

A péntek délelőtt tartott találkozóról a visegrádi négyek vezetői és a francia elnök között annyit mondott, "a barátságunk férfiasan kezdődött", amiben nincsen semmi különös. A találkozó végére viszont arra jutottak a miniszterelnök szerint, hogy az együttműködés alapja a kölcsönös tisztelet, amit meg fognak egymásnak adni.

E találkozó egyik témája a kiküldött munkavállalók kérdése volt, amelynek szigorítása a kelet-közép-európai országok számára különösen húsba vágó lenne. Ezzel kapcsolatban, kérdésre válaszolva azt mondta: kompromisszumkészek vagyunk, hiszen ezt a csatát nem tudjuk teljes egészében megnyerni. Orbán szerint ebben a kérdésben komoly ellenérdekelt felekkel kell tárgyalni, az álláspontok távol vannak egymástól, de az ellentétek nem áthidalhatatlanok. A miniszterelnök úgy vélte, hogy ebben a kérdésben a következő hónapokban akár megállapodásra is juthatnak.

Vannak elképzelések a módozatokra, viszont azt pontosan fel kell mérni, hogy hány magyar embert érintene pontosan. Továbbá hozzátette: "mindent meg fogunk tenni azért, hogy a magyar embereket megvédjük."

Orbán szerint a francia elnök világossá tette az ülésen, hogy kívánatosnak tartja az Európai Unió hatékonyságának növelését, amiért mindent meg fog tenni. A kormányfő ennek kapcsán valószínűnek tartotta, hogy az őszi német választások után egy nagy átfogó uniós reformkorszak küszöbén találhatjuk magunkat.

A legnagyobb eredmény

Orbán szerint a most végződött EU-csúcs legnagyobb eredménye az EU védelmi dimenziójának megerősítése volt. A miniszterelnök szerint, ha a valóban lesz egyszer egy európai hadsereg, akkor a mostani csúcsot ennek a kiindulópontjaként írják majd be a történelemkönyvekbe.

A döntéssel kapcsolatban azt mondta: az EU ezzel a gazdasági és politikai erejét katonai erővel is alá tudja majd támasztani. Miközben korában a katonai erő megerősítésétől ódzkodott Európa, most ehhez képest teljes összhang volt abban, hogy ennek mindenki szeretne a része lenni. Ennek megvalósítására létrehoznak egy, a hadi kiadások fedezésére szolgáló pénzügyi alapot is - tette hozzá számok megemlítése nélkül.

A belbiztonsági és terrorizmus elleni fellépés tekintetében a mostani csúcson született megállapodás erőteljes - vélekedett a miniszterelnök. Ezzel arra utalt, hogy a záródokumentum kimondja, hogy az "internetiparnak" is megvan a saját felelőssége ebben, ezért arra szólítják fel az ágazat szereplőit, hogy olyan eszközöket fejlesszenek, amely lehetővé teszi a terrorista mozgások követését. Az ebben az együttműködésben való részvételre pedig a kisebb szolgáltatókat is ösztönözni fogják - tette hozzá.

Extra vállalások nélkül

Az EU-csúcs egy másik kiemelt témája a klímaegyezmény volt, amelynek keretében azt vitatták meg, hogyan reagáljanak arra "a megdöbbentő" amerikai döntésre, ami sokakat sokkolt.

A magyar miniszterelnök elmondta, hogy az uniós vezetők megerősítették elkötelezettségüket a párizsi klímaegyezmény és a vállalt feladatok maradéktalan teljesítése mellett, ugyanakkor örömmel jegyezte meg, hogy a végső megállapodás nem tartalmaz extra vállalásokat.

Szerény büszkeséggel

A csúcstalálkozó második napján a tagállami vezetők meghallgatták az Európai Központi Bank (ECB) elnökét, Mario Draghit az európai gazdasági helyzetről. 
Ennél a napirendi pontnál "szerény büszkeséggel" ülhettek a közép-európai országok, hiszen az európai gazdaság jelentős mértékben a közép-európai országok növekedésének köszönhetően, úgy tűnik hogy meg tudja közelíteni a 2 százalékos növekedést ebben az évben. Miután a közép-európai térségben 4-5 százalékos növekedést várható mozognak majd, az európai gazdasági sikerhez a régiós tagállamok is jelentősen hozzájárulhatnak - magyarázta Orbán.

A migráció még mindig uralta a csúcsot

Pénteken a migrációról szóló napirendi pont volt a fő kérdés, amelyet a kormányfő szerint alaposan kitárgyaltak, viszont most a korábbi tanácskozásokkal szemben nem azokra a pontokra helyeződött a hangsúly, amelyekben tudták, hogy nem lesz egyetértés (például, hogy "mit csináljunk az oktalanul beengedett migránsokkal"), hanem inkább a migráció külső összefüggéseiről volt szó, azaz arról, hogy együtt kell működni a kibocsátó és tranzitországokkal. Ennek kapcsán megjegyezte, hogy itt leginkább Líbiáról, a külső határok megerősítéséről és a migráció megállításának szükségességéről beszéltek.

A miniszterelnök szerint abban Magyarország partner, hogy Líbia déli határainál legyenek ellenőrző pontok, ehhez akár élő, akár pénzügyi segítséget is hajlandó nyújtani.

Az uniós vezetők megpróbáltak megegyezni abban is, hogy legyen egy lista a biztonságos 3. országokról is, de egyelőre csak annyiban sikerült megállapodni, hogy legyen ilyen lista - tette hozzá.

Orbán ugyanakkor nem mulasztotta el megjegyezni, hogy egyes államokkal ellentétben Magyarország nem szolidaritási-technikai, hanem identitási kérdésnek tekinti az Európai Unió területén tartózkodó migránsok elosztását. Lehetetlen, hogy bárki más meghatározza, kikkel élünk együtt, és ezáltal Magyarország identitását. "Eszünk ágában sincs megváltoztatni az identitásunkat" - mondta a politikus.

A Klebelsberg Kuno felújított lakhelyének átadásakor mondott megemlékező beszéd pontos fogalmazásának "minden szavát tartom" - jelentette ki Orbán Viktor az MTI beszámolója szerint egy kérdésre válaszolva.

Az édesapja cégeinek állítólagos állami megrendelésére irányuló újságírói kérdésre válaszolva elmondta: Magyarországon a mindenkori törvényeket pontosan betartva működik minden európai uniós döntés. A törvények világosan rendelkeznek arra nézve, hogy ki mit tehet. A törvényeket be kell tartani. A miniszterelnök reményét fejezte ki, hogy ezeket a törvényeket és az azokból fakadó gazdasági és erkölcsi szabályokat mindenki "akkurátusan betartja". Az újságírói kijelentésre reagálva Orbán Viktor aláhúzta, édesapjának cégei "állami megrendeléseket nem teljesítenek".

A magyar Országgyűlésben pénteken elfogadott plakáttörvénnyel kapcsolatban elmondta, Magyarországon a törvények hatálybalépésének világos rendje van. A Fidesz olyan párt, amely betartja a pártokra vonatkozó törtvényeket, az Állami Számvevőszék pedig minden évben ellenőrizte a párt gazdálkodását. "Tudtommal kifogást egyszer sem emelt nem csak a 2010-es évek után, de az azt megelőző években sem. Büszkék vagyunk arra, hogy a mi gazdálkodásunk mindig is transzparens volt és jogilag hibátlan" - fogalmazott. Orbán.

(Fotó: EPA/Stephanie Lecocq)