Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A hátrányos helyzetű területek nem reménytelenek, igenis lehet életet lehelni ezekbe a térségekbe - fogalmazott a kormányfő. Felidézte, hogy az 1990-es évek elején "ijesztő gyorsasággal" szűnt meg az országban másfélmillió munkahely, rohamléptekben kezdett leépülni az ipar, különösen a nehézipar. Ózd, Salgótarján, Komló, Miskolc hirtelen elveszítette korábbi nemzetgazdasági szerepét, emberek tízezrei maradtak munka nélkül - mondta, jelezve, hogy hasonló történt Bátonyterenyén is.

A mostani alapkőletétel azonban azt jelenti - hangsúlyozta Orbán Viktor -, hogy a kormány olyan országot próbál építeni, amely nem mond le egyetlen térségről, városról és emberről sem, mert "felesleges ember nincs".

A miniszterelnök egyúttal megerősítette, kormánya célja a teljes foglalkoztatottság elérése: mindenkinek lehetőséget kell teremteni arra, hogy visszatérjen a munka világába a tartós munkanélküliségből, és ahol a piac nem tud munkát adni, ott az államnak kell azt megszerveznie. "Liberális gazdaságpolitikai tézisek ide, piacbarát gazdasági elméletek oda", az állam nem engedheti meg azt, hogy emberek tömegei tartósan munka nélkül legyenek, mert ez "ön- és közveszélyes" - összegezte álláspontját.

Szólt az önkormányzati adósságállomány átvállalásáról is, ami szavai szerint elengedhetetlen a fejlődéshez, ahhoz, hogy a települések tiszta lappal indulhassanak. Közölte, hogy Bátonyterenyétől több mint egymilliárd forint adósságot vállalt át az állam. Azt is megjegyezte, hogy az elmúlt négy évben körülbelül 170 fejlesztési program indult a városban 16 milliárd forintos költségvetéssel.

A bútorgyárról szólva Orbán Viktor úgy fogalmazott, minden emberben ott él a saját otthon építésének és annak berendezésének vágya. Ezért egy bútorgyár alapkőletételén "a magyar otthonokra is gondolunk", arra, hogy egyre több család lesz képes otthont teremteni - fogalmazott.

A kormányfő értékelése szerint a Sinia sikere azt bizonyítja, hogy a hátrányos helyzetben lévő térségekben is megvannak a feltételei a gazdasági sikernek, növekedésnek.
Beszéde végén kitért az április 6-i országgyűlési választásra, amikor "el fog dőlni mindannyiunk közös sorsa". A miniszterelnök arra biztatta az embereket, vegyenek részt a szavazáson, mérlegeljenek, és - mint mondta - "ne vigyük vissza az országot oda", ahonnan négy évvel ezelőtt nehéz munkával sikerült kiszabadítani.

Joost Vandendriessche, a száz százalékban belga tulajdonú cég ügyvezető igazgatója beszédében ismertette: a jelenleg mintegy 220 embert alkalmazó Sinia Bútorgyártó Kft. 10 700 négyzetméteres új gyártóüzemet épít Bátonyterenyén. A beruházás összköltsége 1,9 milliárd forint, amelyhez 640 millió forintos támogatást kaptak az európai uniós fejlesztési alapból, 113 milliót pedig a magyar központi költségvetésből. Az üzemben bőr és szövet ülőbútorokat gyártanak majd, és a tervek szerint 150 új munkahelyet teremtenek - fejtette ki.

Kelet-Nógrád és Bátonyterenye jobban teljesít - mondta köszöntőjében Becsó Zsolt fideszes országgyűlési képviselő, a megyei közgyűlés elnöke, aki szerint míg 2002-2010 között stagnált a megye gazdasági teljesítménye, addig 2010 után Nógrád felkerült Magyarország fejlesztési térképére, "van mire büszkének lenni". Nógrád megyében, azon belül is Kelet-Nógrádban - az ország egyik leghátrányosabb térségében - csökkent a munkanélküliek száma, nőtt a foglalkozatás - hívta fel a figyelmet.

Nagy-Majdon József (Fidesz-KDNP), Bátonyterenye polgármestere az alapkőletételén arról beszélt, bízik benne, hogy a beruházás segítheti a város felemelkedését.

Az ünnepségen részt vett mások mellett Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár, Szatmáry Kristóf gazdaságszabályozásért felelős államtitkár és Szabó Sándor Nógrád megyei kormánymegbízott.

A Sinia Bútorgyártó Kft. közel 15 éve kezdte meg működését Salgótarjánban, 2012-ben már 3,6 milliárd forint árbevételt ért el. A gyár bőr- és szövetfoteljeit, ülőgarnitúráit és más bútorait Nyugat-Európába, döntően a Benelux államokba és Franciaországba exportálja. A kft. alapítása óta saját fejlesztő részleggel rendelkezik.